A kormány egyszerűsíti a civil szervezetek adminisztrációs terheit

Publikálva: 2016. november 21.

Egyszerűsíti a kormány a civil szervezetek adminisztrációs terheit - mondta Fülöp Attila nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár szombaton az MTI-nek.

A helyettes államtitkár az Együtt Európáért Alapítvány rendezvényét követően telefonon elmondta: már a parlament előtt van az a jogszabály, amely egyszerűsítheti a civil szervezetek adminisztratív terheit és könnyítheti a bíróságokkal való kapcsolattartást. Mindez azzal is jár, hogy pénzt takaríthatnak meg - hívta fel a figyelmet. A tervek szerint 2017-től léphetnének hatályba a változások - tette hozzá.

Fülöp Attila szólt arról is, hogy nőtt a civil szervezetek támogatottsága az elmúlt években: 2014-ben majdnem 560 milliárd forintból gazdálkodhattak, amelyből az állam 175 milliárdot biztosított. Négy évvel korábban, 2010-ben az állami támogatás kevesebb, összesen 144 milliárd volt.

Magyarországon majdnem 60 ezer bejegyzett alapítvány vagy egyesület van, ezeknek körülbelül a fele-kétharmada tevékenykedik aktívan. Ezek azok a szervezetek, amelyek egy település életét valóban szebbé, jobbá tudják tenni, és a közösséghez való tartozást segítik - fogalmazott a helyettes államtitkár.

Hozzátette, ide tartoznak például az önkéntes tűzoltóegyletek, a településfejlesztéssel, szociális és oktatási tevékenységgel foglalkozó, vagy a nagycsaládosokat segítő társaságok. A civil szervezeteknél mintegy félmillió önkéntes dolgozik és több mint 120 ezer embert foglalkoztatnak - mondta az államtitkár.

(Forrás: kormány.hu)

Menü

Főoldal

Navigáció