Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyért Felelős Államtitkársága 2010 nyara óta folyamatosan követi a kórházak adósságállományának alakulását. Közlemény.
Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes fővédnökségével Fiatalok a Fiatalokért díjjal ismerte el az Új Nemzedék Jövőjéért Program az ifjúsági korosztályban példaértékű életutakat. A díjak idén első alkalommal kerültek átadásra: inspiráció, innováció és információ kategóriákban. Közlemény.
Idén első alkalommal pályázhattak civil szervezetek adományok után járó normatív kiegészítésekre a Nemzeti Együttműködési Alapból. A normatív kiegészítésekre közel 300 millió forint állt rendelkezésre.
A sajtóban megjelent értesülésekkel szemben a felsőoktatási stratégia vitaanyagában a Miskolci Egyetem a szaktudományi egyetemek kategóriájában példaként szerepel.
A géntechnológiai úton módosított (GMO) növények elterjedése a mezőgazdaságból élőknek jelentős veszteséget okozhat. Ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) arra kéri a gazdálkodókat, hogy segítsék a hatóságot a GMO-vetőmaggal elvetett állományok felderítésében és megsemmisítésében.
A nemzetpolitikai helyettes államtitkár szerint napjainkban egyre nagyobb figyelem hárul a diaszpórára nemzetközi szinten is. Ezt a genfi diaszpóra-konferencián Magyarországot képviselő Répás Zsuzsanna mondta el telefonon kedden az MTI-nek.
Az EMMI pályázatot hiredetett a családbarát közgondolkodás népszerűsítése és a nők és férfiak közötti harmonikusabb együttműködés elősegítése érdekében, valamint a családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatására. A Családbarát pályázatok részleteiről Fülöp Attila család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkár tartott sajtótájékoztatót Budapesten.
Magyarország Külügyminisztériuma értetlenséggel fogadta és visszautasítja Navanethem Pillay asszony, az ENSZ emberi jogi főbiztosa mai napon tett nyilatkozatát. A Főbiztos asszony, üdvözölve a Velencei Bizottság véleményét a magyar alaptörvény negyedik módosításáról, számos olyan kritikai megállapítást tett, amelyek nem helytállóak.
Kedden megtartotta második ülését a Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere javaslatára létrejött Antiszegregációs Kerekasztal. A találkozón az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselői, illetve a civil szakértők az oktatási integráció és a szegregáció vizsgálatának alapvető kérdéseit tekintették át.
Az első év sikerére való tekintettel folytatódik az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az OTP Bank Otthonteremtő pályázata.