Magyarország Külügyminisztériuma értetlenséggel fogadta és visszautasítja Navanethem Pillay asszony, az ENSZ emberi jogi főbiztosa mai napon tett nyilatkozatát. A Főbiztos asszony, üdvözölve a Velencei Bizottság véleményét a magyar alaptörvény negyedik módosításáról, számos olyan kritikai megállapítást tett, amelyek nem helytállóak.

A leginkább szembeötlő tévedés, hogy a nyilatkozatban idézett, a Velencei Bizottságnak tulajdonított megállapításokat a testület végső jelentése ilyen formában nem tartalmazza. A Főbiztos nyilatkozata különös módon éppen azokat a megállapításokat idézi, amelyek a Bizottság végleges jelentésében nem szerepelnek.

Martonyi János külügyminiszter június 14-én, miután részt vett az Európa Tanács alkotmányjogi szakértői testületének ülésén, aláhúzta: sikerült Magyarország szempontjából kedvezően, jelentős mértékben változtatni a Velencei Bizottságnak a negyedik alaptörvény-módosítással kapcsolatos szakvélemény-tervezete szövegén, de ez nem jelenti azt, hogy Magyarország egyetértene az abban foglaltakkal.

A Főbiztos mostani megállapításai a végső jelentésben nem úgy és nem abban a formában vagy szövegösszefüggésben szerepelnek, ahogy azokat idézi. A jelentés nem mond ki olyat, hogy az alkotmányos változások „megörökítik az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos problémákat”, „támadást intéznek az alkotmányos igazságszolgáltatás ellen”, vagy „negatívan hatnak a hatalmi ágak szétválasztására”. Mindez kétségeket támaszt a Főbiztos asszony által a magyar demokratikus jogállami berendezkedés és az emberi jogok magyarországi helyzetéről levont következtetések helytállóságát illetően is. Álláspontunk szerint a Főbiztos asszony túllépte hatáskörét, amikor a magyar alkotmánymódosítás visszavonására szólít fel.

A Külügyminisztérium álláspontja továbbra is az, hogy Magyarországon stabil a demokrácia és a jogállam, Magyarország elkötelezett az alapvető értékek és normák mellett, s arra törekszik, hogy a legteljesebb mértékben biztosítsa az emberi jogok tiszteletben tartását és védelmét. Ennek érdekében a Magyar Kormány, ahogy eddig is, elkötelezett a teljes körű együttműködés mellett az ENSZ emberi jogi főbiztosával és hivatalával, az ENSZ emberi jogi mechanizmusaival, és más nemzetközi szervezetekkel is. A Magyar Kormány a jövőben is kész a partneri párbeszédre és érdemben kivizsgálni minden megalapozott kritikai észrevételt, illetve indokolt esetben megtenni a szükséges intézkedéseket azok orvoslása érdekében.

(Külügyminisztérium)