Az Új nemzedék jövőjéért program esélyt teremt azoknak, akik valamilyen hátránnyal indulnak az életben - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a programról tartott keddi sajtótájékoztatón, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT) nulladik napján Zánkán, az Új Nemzedék Központban.
Újabb magyar agrárdiplomáciai sikert értünk el azzal, hogy Magyarországot beválasztották az Egyesült Nemzetek Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) tanácsának tagjai közé. Ezáltal Magyarország a FAO legfőbb döntéshozó szervének tagja lett – közölte Hamar Balázs, Magyarország állandó képviselője a római székhelyű ENSZ-szervezetekben. Közlemény.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem vette el a beteg gyermekektől az emelt összegű családi pótlékot. Közlemény.
A köz- és magánszférában egyaránt tartalmaz bejelentővédelmi intézkedéseket a korrupció visszaszorítása érdekében a panaszokról és közérdekű bejelentésekről szóló törvényjavaslat, amelyet kedden nyújt be a kormány a parlamentnek - mondta Rétvári Bence keddi budapesti sajtótájékoztatón.
Nyilvános könyvtárak gyűjteményeinek fejlesztésére 632 önkormányzat kapott támogatást az Emberi Erőforrások Minisztériumától, összesen 240 millió forint értékben.
Határon átnyúló ifjúsági levéltári kutatótábor dr. Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg hétfőn a 23. Szlovén-Magyar Ifjúsági Levéltári Kutatótábort Szentgotthárdon.
Az anyasági támogatásra, gyermekgondozási segélyre (GYES-re) vagy más családtámogatási ellátásra jogosult személyek számára fontos, hogy az állami támogatásokat pontosan, a lehető legkevesebb adminisztrációs akadály mellett kapják meg.
Sajnálattal vettük tudomásul az Európai Bizottság (EB) döntését, amely a Kormány szociális programjaként működő Erzsébet-program működési forrásait, illetőleg a SZÉP Kártya révén a hazai turizmus fellendítésének pénzügyi alapjait veszélyezteti.
Meghirdette a roma kultúrát támogató idei pályázatát az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) - jelentette be Langerné Victor Katalin, a tárca társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára vasárnap Budapesten.
Az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága a beteg gyerekek után járó családi pótlék kapcsán hangsúlyozza, hogy az Egészségügyi Szakmai Kollégium tagozatai számos szakértő bevonásával alakították ki konszenzusukat arra vonatkozóan, hogy a betegségcsoportok nevesítése szakmailag pontosan, BNO szerint, továbbá a betegségteher szempontjából méltányosan legyen pontosítva.