Az Informatika a Társadalomért Egyesület "Infokommunikáció a versenyképességért" címmel konferenciát szervezett, amely egy átfogó egyeztető fórum a kormányzat, a piac, a civil- és az oktatási szektor részvételével. A konferencia az "Információs Társadalom Parlamentje" rendezvény keretében valósult meg, amelyen Latorcai Csaba az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára is résztvevője volt.
Sajnos kevés felnőtt sportol, és rengetegen küzdenek szív- és érrendszeri megbetegedésekkel. Ezért is szükséges a sportlétesítmények támogatása, ahol beleivódhat a gyerekekbe a mozgás szeretete – mondta Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár szerdán Hajdúböszörményben, a Városi Sportközpontban létesítendő öltözőblokk és tanterem ünnepélyes alapkőletételén. Közlemény.
Szinte gyereknapi hangulatban, sportosan telt a napjuk a Gazdagrét-Törökugrató Általános Iskola diákjainak szerdán, akikhez Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár látogatott el. Közlemény.
„A magyar sport bázisa mindig az iskolákban keresendő” – mondta Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár szerdán délelőtt a Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskola sportpályaavató ünnepségén. Közlemény.
Magyarország kormánya a fogyatékossággal élők társadalmi beilleszkedése és nyílt munkaerő-piaci elhelyezkedése érdekében 5000 megváltozott munkaképességű munkavállaló felmérését és közel 3000 dolgozó képzését indította el az Új Széchenyi Terv keretében az év elején – mondta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján. Közlemény.
A beérkezett észrevételek alapján a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ felülvizsgálta a június 6-án megjelent Iskolagyümölcs programra kiírt közbeszerzési pályázati felhívást, és a mai napon arról döntött, hogy visszavonja azt. Nagyobb lehetőséget kíván adni ugyanis a kis- és középes gazdaságok termelőinek, a helyi beszállítóknak. Az iskolagyümölcs beszerzéséről tehát az iskolák maguk döntenek majd és kötnek szerződést a tankerületek koordinációjával a már működő iskolatej-beszerzések mintájára. Közlemény.
Társadalmi mozgalommá válhat a magyar nemzeti értékek és hungarikumok gondozása és őrzése – jelentette ki Gyaraky Zoltán, a Hungarikum Bizottság titkára, a bizottság által szervezett konferencián Hódmezővásárhelyen.
Budapest, 2013. június 12., szerda (OS) - A Potsdami Egyetem Jogi Kara és a Potsdami Egyetem Egyházjogi Intézete meghívására a magyarországi egyházi törvényről előadást tartott Hölvényi György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára Potsdamban június 11-én. Közlemény.
Abasártól Zsámbékig 187 vidéki és 106 fővárosi kulturális intézmény összesen 350 helyszínen várja különleges programokkal a 11. Múzeumok éjszakájának látogatóit június 22-én.
A nemzetiségi törvény és az új magyar egyházi törvény egyes elemei európai összefüggésben mintának tekinthető - mondta Georgiosz Kalantzisz, a görög Oktatási, Egyházügyi, Kulturális és Sportminisztérium egyházügyi államtitka azon a munkareggelin, amelyen Latorcai Csabával, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárral tárgyalt Athénban. Közlemény.