A jó nemzetiségpolitika nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is szolgálja az érintettek megmaradását, s ennek tényekkel alátámasztható nyomai is láthatók” – mondta dr. Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára azon a találkozón, amelyen egy nemzetközi konferencia sinológus küldöttsége vett részt.
Rapcsák András néhai hódmezővásárhelyi polgármesterre, országgyűlési képviselőre emlékeztek születésének 70. évfordulója alkalmából vasárnap az alföldi városban.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a 664 millió forintból felújított kapuvári belváros pénteki átadási ünnepségén példaértékűnek nevezte azt az összefogást, amellyel a helyiek építik a várost és a közösséget.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium téglaépítésű társasházak energiahatékonysági felújítása, fűtéskorszerűsítése és a megújuló energiaforrások felhasználásának növelése céljából lakossági pályázatot hirdet 2013. augusztus 15-től. Az Új Széchenyi Terv Társasházak Energetikai Felújítása Alprogramban költségvetési forrásból rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 834,2 millió forint. Közlemény.
Újabb, 8600 négyzetméter alapterületű gyártócsarnokkal bővítette szombathelyi gyáregységét az amerikai elektronikai gyártó Jabil Circuit Magyarország Kft; Szijjártó Péter a pénteki avatóünnepségen úgy fogalmazott: ez az újabb beruházás is bizonyítja az amerikai termelőtőke bizalmát Magyarország iránt.
Takács Szabolcs helyettes államtitkár, politikai igazgató – Martonyi János külügyminiszter képviseletében – átadta Sérgio Eduardo Moreira Lima távozó brazil nagykövetnek a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést 2013. július 12-én. Közlemény.
A Nemzeti Foglalkoztatási Alap idei, 13 milliárd forintos támogatási keretéből Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében sikeres pályázata alapján 79 cég 643 új munkahelyet létesíthet - közölte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken Nyírbátorban, ahol a helyi INNFOODS Kft.-nél aláírta az egyik érintett támogatási szerződését.
Takács Szabolcs helyettes államtitkár, politikai igazgató július 12-én hivatalában fogadta a török kormánypárt, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) Ifjúsági Tagozatának Ahmet Kılıç alelnök vezette delegációját. Közlemény.
A kormány mindent megtesz, hogy hatékony legyen az Európai Területi Társulások (ETT) rendszere, és a határon átnyúló kezdeményezésekben Magyarország továbbra is úttörőnek számítson - jelentette ki a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten.
Az erős nemzetnek a család az alapja – mondta Soltész Miklós a Családbarát Önkormányzat Díj átadóján Pázmándon. A szociális és családügyért felelős államtitkár ezért is tartja fontosnak a Nagycsaládosok Országos Egyesületének munkáját, amely idén kilencedik alkalommal átadta át ezt a kitüntetést. Mint mondta: az önkormányzatok a saját területükön járulnak hozzá a kormány sikeres családpolitikájához.