Takács Szabolcs helyettes államtitkár, politikai igazgató – Martonyi János külügyminiszter képviseletében – átadta Sérgio Eduardo Moreira Lima távozó brazil nagykövetnek a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést 2013. július 12-én. Közlemény.

Fotó: Véssey Endre

Sérgio Eduardo Moreira Lima 2011-2013 között vezette a Brazil Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövetségét. Tevékenysége eredményeként intenzívebbé váltak a kétoldalú kapcsolatok. Megnövekedett a kétoldalú kereskedelmi forgalom, több magas szintű látogatásra is sor került. Minőségileg új szakaszba lépett az együttműködés az oktatás és a tudomány területén. Aktív munkájának köszönhetően Magyarország bekapcsolódhatott a Tudomány Határok Nélkül elnevezésű brazil ösztöndíjas programba, amelynek keretében idén 450 brazil diák kezdi meg felsőfokú részképzését hazánkban. A nagykövet országát bemutató tevékenysége során mindig különös figyelmet szentelt a Brazíliában élő magyar közösség összekötő szerepe hangsúlyozásának.

Sérgio Eduardo Moreira Lima fontos szerepet játszott abban, hogy 2013 júniusában hazánkba látogatott Michel Temer alelnök, akinek személyében a rendszerváltás óta a legmagasabb rangú, hivatalban lévő brazil személyiséget üdvözölhettük hazánkban.

A magyar–brazil kapcsolatok fejlesztése érdekében végzett kiemelkedő tevékenységéért Áder János köztársasági elnök a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést adományozta a távozó brazil nagykövetnek.

(Külügyminisztérium)