Hírek és események

A Külügyminisztérium közleménye

Publikálva: 2013. augusztus 30.

Martonyi János külügyminiszter román partnerének, Titus Corlateannak küldött levelében őszinte együttérzéséről biztosította az M5-ös autópályán 2013. augusztus 30-án történt baleset áldozatainak hozzátartozóit és mielőbbi felépülést kívánt a sérülteknek

Tovább a teljes cikkre

Új bölcsőde épült Újkígyóson

Publikálva: 2013. augusztus 30.

Újkígyóson új bölcsődét adott át Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára. Köszöntő beszédében kiemelte: 80 millió forintból valósult meg egy olyan közösségi álom, amely a település lakosai számára rendkívül fontos. Hozzátette: Budapest és Pest megye után ez a terület nyerte el a legtöbb támogatást bölcsődefejlesztésre, több mint 9 milliárd forint értékben.

Tovább a teljes cikkre

Hoffmann Rózsa: „új időszámítás” kezdődik a köznevelésben

Publikálva: 2013. augusztus 30.

„Új időszámítás” kezdődik a köznevelés rendszerében, a három éve elkezdett újítások erre a tanévre valósulnak meg - mondta Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár csütörtökön Szekszárdon.

Tovább a teljes cikkre

Kerékpárral a határon átnyúló baráti kapcsolatokért

Publikálva: 2013. augusztus 30.

BARÁTSÁG kerékpártúra indul Kiskunhalas és Szabadka között 2013. augusztus 31-én. A rendezvény fővédnöke Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára.

Tovább a teljes cikkre

Tanévkezdés - Köznevelési államtitkárság: társadalmi igényeket elégít ki a kötelező délutáni foglalkozás bevezetése

Publikálva: 2013. augusztus 30.

A köznevelési államtitkárság szerint a kötelező délutáni foglalkozás bevezetése az általános iskolákban társadalmi igényeket elégít ki, az elmúlt évtizedekben a családok szerkezete, életformája ugyanis jelentősen megváltozott. A szülők kérésére az igazgatók felmentést adhatnak a foglalkozások alól.

Tovább a teljes cikkre

Átadták az új termelői piacot Gombán csütörtökön

Publikálva: 2013. augusztus 30.

A sorra nyíló piacoknak köszönhetően egyre többen juthatnak jó ízű, jó minőségű és kedvezőbb árú termékekhez, miközben támogatják a magyar vidéket, a mezőgazdasági termelést és a hazai munkahelyeket – mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára a helyszínen.

Tovább a teljes cikkre

HM: emberi maradványokat találtak a Szikszón felszámolt hősi temető helyén

Publikálva: 2013. augusztus 29.

A szikszói volt szovjet hősi temető napokban végzett feltárása során az eredeti helyszínen emberi csontmaradványokat találtak. Ezzel kétségtelenné vált, hogy a második világháborús szovjet katonai temetkezési hely áthelyezése során az exhumálást nem kellő szakszerűséggel végezték el - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) csütörtökön az MTI-vel.

Tovább a teljes cikkre

A munkaigényes mezőgazdasági mezőgazdaság ágazatok juthatnak több uniós támogatáshoz

Publikálva: 2013. augusztus 29.

Magyarországon a magasabb hozzáadott értéket termelő, munkaigényes ágazatok, így az állattenyésztés, az öntözéses gazdálkodás, a kertészet és az élelmiszer-feldolgozás kaphat a korábbinál több uniós támogatást - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Tatán, a Fiatal Gazdák Európai Szövetségének konferenciáján.

Tovább a teljes cikkre

Darányi Ignác Terv - Heves megye 37 milliárd forint támogatást kapott

Publikálva: 2013. augusztus 29.

A Darányi Ignác Terv Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretében Heves megyében közel 7400 nyertes több mint 37 milliárd forintnyi támogatást kapott - közölte Búsi Lajos vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár csütörtökön Hatvanban.

Tovább a teljes cikkre

Gulyás Gábor miniszteri biztosként dolgozik tovább

Publikálva: 2013. augusztus 29.

Gulyás Gábor közös megegyezéssel távozik a Műcsarnok éléről, és szeptember 1-jétől miniszteri biztosként dolgozik tovább. Közlemény.

Tovább a teljes cikkre

Menü

Navigáció