Kerékpárral a határon átnyúló baráti kapcsolatokért

Publikálva: 2013. augusztus 30.

BARÁTSÁG kerékpártúra indul Kiskunhalas és Szabadka között 2013. augusztus 31-én. A rendezvény fővédnöke Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára.

Kiskunhalas és Szabadka között idén harmadik alkalommal szerveznek kerékpártúrát a két város barátságának erősítéséért, a kerékpáros kultúra és az egészséges életmód népszerűsítéséért. Az oda-vissza összesen 90 kilométeres közös kerekezés reggel hét órakor kezdődik, a viszonylag hosszú táv miatt tíz kilométerenként öt-tíz perces pihenőt tartanak. A visszaérkezés a tempótól függően délután hat és hét óra között várható. A tavalyi alkalomhoz hasonlóan a résztvevők idén is hazavihetnek egy, a túrát megörökítő pólót és információs kiadványt.

Kiskunhalas városa mindig szoros kapcsolatot tartott fenn a tőle 45 kilométerre fekvő Szabadkával. Az elmúlt években könnyebbé vált a határátlépés, és lehetőség nyílt a jó viszony megerősítésére. Az idei kerékpártúrával tovább élénkül a városok közti együttműködés, elmélyülhet a települési kerékpárklubok közti ismeretség, és körvonalazódhat a Kiskunhalas-Szabadka közti kerékpárút megépítésének terve is.

A 21. Halasi Hetek Fesztivál keretében és a III. Szabadkai Kulturális Napok programjaként megvalósuló túráról részletes információ a http://www.halasmedia.hu/ honlapon olvasható.

(Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Kommunikációs Főosztály)

Menü

Navigáció