Szijjártó Péter óriási sikernek tartja, hogy a kelet-közép-európai ország csoportjából Magyarországot választották be az ENSZ Emberi Jogi Tanácsába.

A külgazdasági és külügyminiszter szombaton Békéscsabán a világszervezet közgyűlésének döntéséről azt mondta, a szavazati arány - Magyarország 144 szavazatot kapott, míg az utána következő Horvátország 114-et - világosan mutatja, hogy az "inzultusok, támadások, a nemzetközi sajtóban velünk szemben elkövetett hazug támadások dacára, a világ azt gondolja rólunk, hogy mi az Emberi Jogi Tanácsba valók vagyunk". Szerinte erre kell figyelni a jövőben és nyilvánvalónak nevezte, hogy 2017 és 2019 között Magyarország aktív tagja lesz a tanácsnak.

Magyarország az egész világon az emberi jogok és a demokrácia érvényesüléséért fog fellépni, valamint azért, hogy a világ hiteles képet kaphasson minden országról - tette hozzá. "Ne engedjük azt, hogy egyes erők, legyenek azok nyugatiak, keletiek, vagy nemzetköziek egy-egy országot megpróbáljanak besározni, mint ahogy minket megpróbáltak az elmúlt években! Ez ellen fogunk dolgozni az Emberi Jogi Tanácsban" - hangsúlyozta Szijjártó Péter.

A kelet-európai térségnek fenntartott két helyért három ország versengett: Magyarország mellett Horvátország és Oroszország, ez utóbbi a most lejáró 3 éves ciklusban már tagja volt a szervezetnek. Horvátország  szintén megelőzte az oroszokat, akik csak 112 szavazatot kaptak. Ebben valószínűleg része volt annak is, hogy a hét elején több mint 80 humanitárius szervezet arra szólította fel a világszervezet tagállamait, hogy Szíriában játszott szerepe miatt Oroszország ne kerülhessen be újra az Emberi Jogi Tanácsba.

A tanács fontos kormányközi testülete a világszervezetnek. Az ENSZ Közgyűlése - az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának utódjaként - 2006. március 15-én döntött a létrehozásáról. A tanácsban helyet foglaló 47 állam képviselőjének feladata: az emberi jogok védelme, a megsértésük elleni fellépés és ajánlások megfogalmazása.

Magyarország egyszer már volt tagja, mégpedig 2009-től 2012-ig. A mostani mandátum három évre szól és 2017-ben kezdődik.

(Forrás: kormany.hu)