Még május 27-ig lehet pályázni arra a csaknem 120 millió forintra, amellyel a kormány a látássérültek elemi rehabilitációját támogatja nyolc magyarországi elemi rehabilitációs központban. Közlemény.

Hazánkban mintegy 80 ezer látássérült ember él, számuk évente 4-6 ezer fővel nő. Az ő mindennapi életüket könnyíti meg az elemi rehabilitáció, amely szakszerű segítséget nyújt számukra többek között önmaguk ellátásának újratanulásában és az önálló közlekedés technikáinak elsajátításában, ezzel segítve a munkavállalást is. Az egy hét múlva záruló pályázat dokumentumai az alábbi helyről tölthetők le: http://www.vakokintezete.hu/index.php?oldal=palyazat

A helyi központok támogatásán túl a kormány számos intézkedéssel segíti a látássérültek rehabilitációját. A három legnagyobb folyamatban lévő programmal az Új Széchenyi Terv keretében összesen 2,5 Mrd Ft-ot fordít komplex és elemi rehabilitációra, valamint költségvetési forrásból csaknem további 1 Mrd Ft-ból támogatja a Vakok Állami Intézetének teljes felújítását.

Az - uniós forrásból támogatott - látássérültek elemi rehabilitációját szolgáló projekt a felnőtt korú látássérültek számára komplex állapotfelmérést és látásvizsgálatot biztosít és segítségével elemi rehabilitációt működtetnek olyan megyékben is, ahol jelenleg nehezen érhető el ez a szolgáltatás. Biztosítják az elemi rehabilitációt a speciális szükségletekkel rendelkező (például: látás- és mozgássérült) személyek számára is. Ennek a projektnek része a látássérült emberekkel kapcsolatba kerülő szakemberek szakmai támogatása, módszertani központ kialakítása és működtetése. Az 1,2 milliárd forintos projekt várhatóan 2015 tavaszán fejeződik be.

A rehabilitációs szolgáltatás elérhetőségét javítja és további minőségi fejlesztést is lehetővé tesz az az új bentlakásos rehabilitációs intézmény, amely az Új Széchenyi Terv támogatásával, 1,3 milliárd forintból Tatán jön létre. A létrejövő rehabilitációs központ segítséget nyújt a vidéken élő látássérült személyek számára, hogy lakóhelyükhöz közelebb vegyék igénybe a számukra szükséges rehabilitációs szolgáltatásokat. Az új telephely létesítésével olyan új képzési központ is létrejön, amely lehetővé teszi a komplex rehabilitáció kiegészítését például nyelvi, informatikai és egyéb olyan képzési programokkal, amelyek hozzájárulhatnak a későbbi munkaerő-piaci integráció sikeréhez.

A 2015 júniusára elkészülő intézmény – tekintettel a fővárosba koncentrálódó szolgáltatási struktúrára – az úgynevezett konvergencia régiókban nyújt szolgáltatásokat.

A kormány 972 millió forintot fordít a Vakok Állam Intézetének korszerűsítésére, ami lehetőséget ad a Hermina úti és a Hungária körúti épületegyüttesek teljes felújítására. A beruházás több mint 200 bentlakó, több mint 100 bejáró látássérültnek, valamint közel 200 munkatársnak könnyíti meg a mindennapjait és teszi hatékonyabbá a munkáját. A költségvetési forrásból megvalósuló beruházás a nyár folyamán kezdődhet meg és előreláthatólag fél évig tart. A munkálatok célja az épületek energiafogyasztásának drasztikus csökkentése és a munka-, valamint lakókörnyezet korszerűsítése. Ennek keretében sor kerül a komplex gépészeti modernizációra is.

Renoválják a belső tereket és közlekedőket, valamint korszerűsítik a Hermina úti főépület nagykonyháját. Megújítják a közösségi tereket, cserélik a lakószobák burkolatait, akadálymentesítik és újrafestik a helyiségeket és teljes körűen hőszigetelik az épületeket.

(EMMI)