Nemzeti érdekek képviselete a kulturális diplomácián keresztül címmel került sor kerekasztal-beszélgetésre a Tusványosi Szabadegyetem keretében. Breuer Klára a KÜM kabinetfőnöke arról beszélt, hogy számunkra is kiemelten fontos nemzeti kultúránk, értékeink tudatos megismertetése. Magyar szempontból kiemelkedő cél, hogy az összmagyarság kulturális értékei kapjanak kellő ismertséget. A beszélgetésen előadást tartott Érszegi Márk kabinetfőnök helyettes és Tamási Judit a miniszteri kabinet munkatársa is. Közlemény.

A szabadidö általános növekedésével egyre több ember nyitott arra, hogy sokféle "kulturális termék" fogyasztója legyen. Így például nagy lehetőség a magyar borkultúra megismertetése, népszerűsítése. Tehát tudatosan használjuk a kulturális kapcsolatok építését azért is, mert szélesebb tömegeket lehet megszólítani.

A magyar diplomácia is aktívan és intenzíven használja a kultúra eszközét arra, hogy hazánkról reálisabb képet nyújtson a nemzetközi közvéleményben, mint amit sokszor Magyarországról a médiumok közvetítenek. Az uniós elnökség során rendezett kulturális eseményekkel,  majd a Wallenberg-centenáriumi év programjaival komoly eredményeket értünk el. A magyar történelem megismertetése szempontjából kiemelkedő lehetőséget jelent az I. világháború kitörésének centenáriumi éve. 
Általános cél és nemzeti érdek, hogy mi definiáljuk önmagunkat, hatni tudjunk a rólunk szóló diskurzusokra, és a magyar kultúra barátainak, tisztelőinek hálózatát építsünk, és összességében a negatív sztereotípiák ellen hassunk. Mindez további eredményeket hozhat a turizmus, a befektetések vonzása, és általában a gazdasági élet területén, összegezte Breuer Klára.

(MTI)