A Külügyminisztérium a konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI törvény alapján Egyiptomot az „I - Utazásra nem javasolt országok és térségek” biztonsági kategóriába sorolta, (Az utazási szerződésről szóló 281/2008. (XI. 28.) Korm. rendelet 8. § (6) bekezdésének hatálya alá tartozó területek.), kivéve a vörös-tengeri üdülőhelyeket, amelyek biztonságosak. Ugyancsak biztonságos az átszállás a kairói nemzetközi repülőtéren.

Az augusztus 14-én a fővárosban és Egyiptom több régiójában kirobbant erőszakos összecsapások miatt a kormány szükségállapotot hirdetett, és jelenleg éjféltől hajlani 5-ig, pénteken este 7-től hajnali 5-ig van érvényben kijárási tilalom Kairóban, Alexandriában, Szuezben és az ország 11 más kormányzóságában. Az események miatt megerősítették a kormányépületek védelmét, Kairóban és az ország más területein több helyen útlezárások, katonai ellenőrző pontok vannak.

A Külügyminisztérium a kairói nagykövetségtől, a helyi hatóságoktól, hivatalos forrásoktól, az Európai Unió tagállamaitól, valamint a nagyobb utazási irodáktól és érdekképviseleti szervektől származó információk alapján folyamatosan figyelemmel kíséri és elemzi az egyiptomi biztonsági helyzet alakulását, az oda utazó, vagy ott tartózkodó magyar állampolgárok biztonságát érintő körülményeket. Ennek során elsődleges szempont az utazók biztonsága.

Figyelemmel a helyzet alakulására, a Külügyminisztérium, a biztonsági kockázatok minimalizálása és a magyar állampolgárok esetleges bajba kerülésének megelőzése érdekében felülvizsgálta utazási tanácsait. Az egyiptomi helyzet gondos mérlegelése alapján, figyelemmel az európai uniós partnereink álláspontjára is, a Külügyminisztérium az utazási tanácsok további szigorítása mellett döntött, és a biztonsági helyzet érdemi javulásáig egyelőre nem javasolja az utazást Egyiptom nagyrészébe. Ennek megfelelően a Külügyminisztérium – a konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI törvény alapján – az országot az „I - Utazásra nem javasolt országok és térségek” biztonsági kategóriába sorolta, (Az utazási szerződésről szóló 281/2008. (XI. 28.) Korm. rendelet 8. § (6) bekezdésének hatálya alá tartozó területek.), kivéve a vörös-tengeri üdülőhelyeket, amelyek biztonságosak. Ugyancsak biztonságos az átszállás a kairói nemzetközi repülőtéren.
A vörös-tengeri szállodákban tartózkodó nyaralóktól azt kérjük, hogy folyamatosan tájékozódjanak az utazási irodáknál, vagy azok helyi képviselőinél és kövessék nyomon a helyi hatóságok, híradások és szállásadók figyelmeztetéseit, tanácsait, utasításait, és annak megfelelően járjanak el.

A Külügyminisztérium továbbra is kiemelten figyeli az egyiptomi biztonsági helyzet alakulását, és az ország egészének, vagy egyes területeinek besorolásán haladéktalanul változtat, amennyiben az utazási tanács módosítása indokolttá válik.

Tüntetésekkel és rendőri, katonai akciókkal nem csak Kairóban, hanem az ország más területein (elsősorban a nagyvárosokban) is számolni kell. A jelenleg Egyiptomban tartózkodókat nyomatékosan kérjük, hogy biztonságuk érdekében mindenképpen kerüljék el a tömegmegmozdulásokat, és ezek környékét is. Ha ilyet látnak, a legrövidebb időn belül hagyják el a helyszínt. Fényképeket ne készítsenek se a tüntetőkről, se a rendvédelmi szervek tagjairól, még mobiltelefonnal sem. Folyamatosan kövessék nyomon az eseményekről tudósító híradásokat.

A hadsereg a városokban és vidéken is számos katonai ellenőrző pontot állított fel. Kérjük, hogy ezeken a helyeken kövessék a hadsereg alakulatainak utasításait, úti okmányaikról legalább másolatot minden esetben tartsanak maguknál, azt kérésre adják át az ellenőrzést végző katonáknak.

Felhívjuk az Egyiptomban tartózkodó állampolgáraink figyelmét, hogy a kairói nagykövetségen történő bejelentkezés megkönnyítheti a velük való kapcsolattartást esetleges vészhelyzetben, és elősegítheti a róluk történő konzuli gondoskodást.

További információk a témában itt.

(Külügyminisztérium)