A magyar kormány célul tűzte ki maga elé, hogy egyetlen magyar se érezze magát sehol, a világ egyetlen országában sem számkivetve – jelentette ki Martonyi János külügyminiszter, aki helyi idő szerint 2013. szeptember 27-én este 25 új magyar állampolgár eskütételén vett részt, majd magas állami kitüntetéseket adott át a New York-i magyar főkonzulátuson.

Martonyi rámutatott, hogy a kitüntetésekkel a kormány a konkrét személyes teljesítmények elismerésén túl köszönetet mond New York, Amerika és a világ magyarságának a nemzeti összefogásban játszott szerepéért és a támogatásáért, mert az elmúlt három és fél év alatt derült ki igazán, hogy arra mekkora szükség van.

„Bajban ismerszik meg a barát. Mi most jöttünk arra rá, hogy a világ magyarsága nélkül nagyon gyengék lennénk” – mondta a külügyminiszter. Szavai szerint a világban sokan nem értették meg vagy nem akarták megérteni a Magyarországon az elmúlt három-négy évben végbement hatalmas változások lényegét, mert a szándékuk pont az ellenkezője volt.

„Nem volt mindig – sem otthon, sem a világban – könnyű magyarnak lenni. Hozzáteszem őszintén: még külügyminiszternek sem volt mindig könnyű lenni. De ezen már túl vagyunk, és én azt hiszem, hogy hitet és tanúságot tett a világ magyarsága amellett, hogy ha valamit akarunk, valami mellet kiállunk, valami mellet kitartunk, akkor azt megcsináljuk” – jelentette ki a miniszter. „Persze, korai lenne még azt mondani, hogy megcsináltuk, de már nagyon sok mindent csináltunk és meg kell, hogy mondjam őszintén és határozottan, hogy folytatni fogjuk.”

Martonyi az egyszerűsített honosításhoz vezető folyamattal kapcsolatban kitért az első szabadon választott magyar kormány miniszterelnökére, Antall Józsefre, aki lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének vallotta magát. A külügyminiszter említést tett a státustörvényről is.

„Az állampolgársággal közjogi értelemben is egyre többen vagyunk, és egyre erősebb a világ magyarsága. Ez különös, hiszen mindenki tudja, hogy a magyarság összlétszámában zsugorodik” – mondta Martonyi.

„És most mégis új lendületet kaptunk, mert a demográfiai zsugorodásunkkal szemben áll az összetartozás érzésének erősödése és növekedése, és a kettő reményeink szerint ellensúlyozza egymást” – tette hozzá.

Martonyi elmondta, hogy több mint félmillió magyar folyamodott eddig egyszerűsített honosításért és az igénylések száma nem apad. Mint mondta, ez a rendkívüli siker a kormányt is meglepte.

A külügyminiszter kijelentette, nem kívánja befolyásolni a magyar állampolgárságot újonnan megszerzetteket abban, hogy melyik pártcsaládra voksoljanak, de arra bátorította őket, hogy szavazzanak, mert, mint mondta „minden magyar felelős egymásért”.

A külügyminisztertől Bergou János egyetemi tanár, a fizikatudomány doktora, a Hunter College (New York-i Egyetem) intézetigazgatója tudományos kutatói munkássága, a magyar–amerikai nemzetközi tudományos kapcsolatok fejlesztése, elmélyítése terén végzett tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést vehette át.

Záborszky László egyetemi tanár, az MTA külső tagja, a newarki Rutgers Egyetem idegtudományi intézetének vezetője tudományos kutatói munkássága, a magyar–amerikai nemzetközi tudományos kapcsolatok fejlesztése és elmélyítése terén végzett tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét kapta.

Poznán Bélának, a Fairfieldi Magyar Református egyház püspökének több évtizedes lelkipásztori szolgálatáért, az amerikai magyarság érdekében, valamint az amerikai és a Kárpát-medencei református egyházak közötti kapcsolatok ápolásának elismeréseként ugyancsak a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét adta át Martonyi János.

(MTI/KÜM)