A rendszerváltozás legfontosabb eseményei, a Páneurópai Piknik és a határnyitás legfontosabb pillanatai elevenednek meg Horváth Ernő Kivésett szabadság és Barbara Zeidler Honnan jössz? című tárlatán, amely a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) és az Osztrák Kulturális Fórum közös szervezésében nyílt meg csütörtökön Budapesten.

"Az 1989-90-ben kivívott szabadság nem román, szlovák, lengyel vagy magyar szabadság volt, hanem közép-európai. A tüntetések résztvevői nemcsak saját, de más nemzetek szabadságáért is az utcára vonultak, így ez a tárlat egész Közép-Európa újraszületéséről is szól" - hangoztatta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a tárlat megnyitóján.

Mint mondta, a szabadság és a demokrácia fogalmait a közösség tagjai töltik meg tartalommal, és míg a rendszerváltozás előtt ez egy megvalósítandó cél volt, ma már a 20-25 éves fiatalok, akik ebbe beleszülettek, életük szerves részeként értelmezik újra ezeket a fogalmakat. "Mi, magyarok megküzdöttünk a szabadságunkért, így nem tőlünk kell félteni azt, hiszen mi tudjuk mit jelent szabadság és demokrácia nélkül élni" - hangsúlyozta.

Balatoni Monika, a KIM társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára felidézte, hogy a fotók a magyar történelem egyik jelentős eseményének pillanatait rögzítették, amelyeken a szabadságra vágyó tömegeket jelenítette meg a művész. "Ezekben a képekben minden benne van, amit ezekről az évekről érdemes tudni" - hangoztatta.

Martin Eichtinger osztrák nagykövet kiemelte, hogy a magyar-osztrák határon történt események talán a legfontosabb mérföldkövek voltak Európa újraegyesítésének folyamatában, amely a 2004-es európai uniós bővítéssel érte el tetőpontját. Ez a tematika áll Barbara Zeidler Honnan jössz? című multimédiás kiállításának középpontjában is.
A nagykövet elmondta, hogy a 25 éves évforduló alkalmából a kiállításon túl több közös eseményt is szerveznek Magyarországgal együttműködve az idén.

Horváth Ernő szabadúszó fotóriporterként a rendszerváltozás szinte összes nagy politikai eseményét dokumentálta. Fotóin kíméletlen őszinteséggel rajzolódik ki az átalakuló kelet-közép-európai régió képe, az események olykor megrázó naturalizmusa, a szereplők érzései, a kor hangulata.

(MTI)