Idén is pályázattal segíti az artmozik versenyképességét az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A 100 milliós keretből maximum 12,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyerhet egy-egy intézmény digitalizálásra. Közlemény.

Az artmoziknak a hagyományos filmtekercsről a digitális vetítésre és a térhatású 3D technológiára való átállását kívánja támogatni az Emberi Erőforrások Minisztériuma azzal a 100 millió forintos pályázattal, amelynek a felhívása a napokban jelent meg a Magyar Közlönyben és a kormany.hu oldalon. A pályázatra azok az önkormányzati tulajdonban lévő, vagy önkormányzati támogatóval rendelkező mozik jelentkezhetnek, amelyek megfelelnek a rájuk vonatkozó jogszabályi feltételeknek, legfeljebb 5 termesek, legalább 25 százalékos önrészt vállalnak, és nem rendelkeznek érvényes, úgynevezett virtuális kópiadíj megállapodással. A nyerteseknek vállalniuk kell, hogy a fejleszteni kívánt mozitermet két éven keresztül „art” moziteremként működtetik.

Különösen indokolt esetben, kérelemre, legfeljebb két negyedévre engedélyezhető halasztás ezen kötelezettség teljesítésére, azzal, hogy ez esetben a kötelezettséget a halasztás időtartamával meghosszabbított időszak alatt kell teljesíteni. A tavalyi évhez hasonlóan idén is pályázhatnak azok az intézmények, amelyek már rendelkeznek digitális vetítőberendezéssel.

A dokumentációt 2013. szeptember 30-ig lehet benyújtani a Magyar Államkincstár pályázó székhelye szerint területileg illetékes szervéhez. Az egy összegű, vissza nem térítendő támogatás felső határa pályázatonként 12,5 millió forint. A döntést a miniszter legkésőbb 2013. november 7-ig közzéteszi a kormány honlapján.

A részletes pályázati kiírás megtalálható itt.

(Emberi Erőforrások Minisztériuma, Sajtó- és Kommunikációs Főosztály)