Az emberierőforrás-miniszter szerint a családok gyerekvállalását ösztönző radikális kormányzati intézkedésekre lenne szükség. Balog Zoltán az Országgyűlés ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának hétfői ülésén arról beszélt, hamarosan a kormány elé kerülhet egy ezt célzó "demográfiai intézkedéscsomag".

A miniszter utalt arra, hogy a "Ratkó-unokákként" emlegetett generáció még éppen szülőképes korban van, ezért lenne szükség a mielőbbi, gyermekvállalást világosan és célzottan segítő kormányzati döntésekre.

Balog Zoltán az említett "demográfiai csomagról" csak annyit árult el, hogy azzal az első gyermekek mielőbbi vállalását kívánnák ösztönözni, valamint a harmadik gyermek megszületését. Arról is beszélt, hosszú távon, tehát ciklusokon átívelő családtámogatási rendszer kialakítására lenne szükség.

A miniszter a bizottság előtti meghallgatásán a kormány eddigi családbarát intézkedéseit sorolva elmondta, 2011-ben és 2012-ben évente a családi adópolitikának köszönhetően mintegy 180 milliárd forint támogatás maradt mintegy egymillió családnál. Közölte, a gyermekes családoknál a nettó reáljövedelem 6,7 százalékkal nőtt az elmúlt két évben.

Balog Zoltánnak a képviselők mintegy száz kérdést tettek fel, a bizottság ülése így nem sokkal a parlamenti ülés előtt fejeződött be. A tárca vezetőjét a képviselők egyebek mellett a szociális szférát érintő béremelési elképzelésekről, a gyerekek nyári étkeztetéséről, és a szociális temetésről kérdezték.

A miniszter válaszában a számtalan kérdést feltevő szocialista Varga Lászlónak azt vetette a szemére, ha az MSZP-SZDSZ kormány nem szórta volna el a pénzt, akkor ma sokkal jobb helyzetben lenne az ország. Azt mondta, a képviselő arra a férjre emlékezteti, aki a kocsmában elissza a kosztpénzt, majd otthon az asztalt veri, mert csak egy fogásos ebédet kap.

A szociális temetés új intézményéről szólva azt mondta, majd a gyakorlat eldönti, hogy a legjobb megoldást találták-e meg, de szerinte az ügyben mindenképpen lépni kell. Jelezte, várják az MSZP, a kormányénál jobb javaslatait. Szavai szerint erkölcstelen az a helyzet, ahogy ma a temetéseknél "lehúzzák a magyar családokat", ez pedig nem pártpolitikai kérdés. Elfogadhatatlannak mondta, hogy a végtisztesség a rossz szociális helyzetben lévő embereknek nem adatik meg, mert olyan költségeket terhelnek rájuk, amiket nem tudnak kifizetni. Jelezte azt is, vannak, akiknek ezért a holtteste hónapokig a kórházak hűtőkamrájában marad.

A rászoruló gyerekek nyári étkeztetésére vonatkozó LMP-s kérdésre a miniszter azt mondta, bár a központi támogatás összege nem nőtt, mégis több gyermek kaphat enni, mert a szociális programban részt vevő, jobb anyagi helyzetű önkormányzatoktól önerőt kérnek, így összességében emelkedik az étkezetésre fordítható forrás.

Balog Zoltán kitért a korábbi kormányzat közmunka-, illetve a jelenlegi kormányzat közfoglalkoztatási programjára is. A miniszter azt mondta, a kettő között a különbség az, hogy ma "vízgereblyézés" helyett csak értékteremtő munkát végeznek, valamint az, hogy a dolgozók korábban szociális jellegű juttatást kaptak érte, míg ma már bért.

(MTI)