Bába Iván, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára fogadta az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa Önkényes Fogvatartással foglalkozó munkacsoportjának négyfős delegációját 2013. szeptember 25-én, Budapesten. Közlemény.

Bába Iván a találkozón kérte a delegáció közbenjárását a négy éve Bolíviában fogvatartott Tóásó Előd ügyének előmozdításában.

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa Önkényes Fogvatartással foglalkozó munkacsoportja (Working Group on Arbitrary Detention – WGAD) a magyar kormány meghívására 2013. szeptember 23. és október 2. között hivatalos országlátogatást tesz Magyarországon. A delegáció a szabadságtól való megfosztás magyarországi jogszabályi, igazságügyi és adminisztratív aspektusait tanulmányozza; személyes látogatást tesznek büntetés-végrehajtási, illegális bevándorlók befogadására kialakított intézményekben, pszichiátriai kórházakban, valamint rendőrkapitányságokon. A szakértők a kormányzati szereplők mellett a bíróság és civil szféra képviselőivel is találkoznak.

A munkacsoport látogatása végén a társtárcák és illetékes hatóságok bevonásával tapasztalataikat összegző beszélgetésre kerül sor a Külügyminisztériumban.

A munkacsoport végső jelentését 2014-ben fogja bemutatni az Emberi Jogi Tanácsnak, amelyekben ajánlásokat is megfogalmaz.

(Külügyminisztérium)