Wallenberg vándorkiállítás nyílt Helsinkiben

Publikálva: 2012. október 29.

Raoul Wallenberg vándorkiállítást nyitottak meg pénteken Helsinkiben, az egyetemi könyvtár új épületében; Magyarországot Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere képviselte az eseményen.

A kiállításnak az a fő üzenete a fiatalok felé, hogy ha Raoul Wallenberg szellemében azt akarjuk, hogy a jövendő nemzedék is tisztelje az emberi jogokat, az emberi méltóságot, akkor az ő emberi jogaikat és méltóságukat is tisztelni kell - mondta el Balog Zoltán telefonon az MTI-nek.

Ez nem csak magánszemélyekre, magánemberekre vonatkozik, hanem etnikai közösségekre, népcsoportokra sőt országokra is. Mi is elvárjuk az Európai Unióban, hogy tiszteletben tartsanak bennünket, és mi is tisztelettel közelítünk más népekhez, más országokhoz és más népcsoportokhoz - hangsúlyozta.

A külügyminisztériumban tartott kerekasztal megbeszélésen kölcsönösen ismertették a két ország roma stratégiáját. Finnország egyebek között azért érdeklődött a magyar roma stratégia iránt, mert ötszáz bulgáriai és romániai roma érkezett az országba, és nem tudják, mit kezdjenek velük. Tart tőlük az őshonos, több száz éve Finnországban élő roma közösség is, amely tízezer fősre tehető. Szó volt arról is, hogy mi a küldő és mi a fogadó ország felelőssége. Kanadával kapcsolatban nekünk is van ilyen problémánk - emlékeztetett Balog Zoltán.

(MTI, EMMI)

Menü

Navigáció