Újabb tapasztalatok és ismeretek a biogazdálkodás területén

Publikálva: 2013. június 7.

Egy biogazdálkodással foglalkozó magyar vállalkozást, a Bio-drog-berta Kft.-t látogatta meg Tóth Katalin a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára Fajszon. A “klasszikus természetvédett” települést az egyik oldalról a Duna, körben pedig termőföld övezi. A világhírű kalocsai fűszerpaprika, valamint a sárközi fűszer tájkörzetek középpontja.

Tóth Katalin látogatásának célja az volt, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium számára a biogazdálkodás területéről olyan új szakmai információkat és tapasztalokat gyűjtsön, amit a szaktárca a további gyakorlati programjaiba be tud építeni. Mindemellett a korábbi kapcsolatok kiszélesítése, valamint az ökögazdálkodásnak az agráriumban való megrősítése is fontos szempont.

A Bio-drog-berta Kft.-t 80 hektáron folytat biogazdálkodást és 57 családot fog össze. A vállalkozás 24 fajjal foglalkozik, a feldolgozott érték helyben realizálódik. Míg 2002-ben kizárólag exportra termeltek, 2012-ben 46 százalékra emelkedett a belföldi piacra való értékesítés aránya.

Magyarországon mintegy 124 ezer hektáron folyik ökológiai gazdálkodás. A minisztérium tervei szerint néhány év múlva az ökológiai gazdálkodásra alkalmas terület hazánkban elérheti a 300 ezer hektárt. Az ökológiai gazdálkodás területén, jelenleg a legfontosabb annak az akciótervnek az elkészítése, amely a szükséges teendőket foglalja össze a 2014-2020-ra vonatkozó időszakra.

A Vidékfejlesztési Minisztérium a Vidék Mustra termelői piacon is rendszeresen lehetőséget biztosít az ökológiai gazdálkodást választók számára. A biogazdák egészséges, szermaradék mentes alapanyagokból előállított termékeik bemutatása mellett a környezet- és természetkímélő gazdálkodást is népszerűsítik.

(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)

Menü

Navigáció