Újabb rendőrlakásokat adtak át Újbudán

Publikálva: 2013. augusztus 29.

Tizennégy rendőrlakást adott át Hoffmann Tamás, Újbuda Fidesz-KDNP-s polgármestere és Tóth László, a Belügyminisztérium gazdasági és informatikai helyettes államtitkára csütörtökön.

A XI. kerületi polgármester jelezte: folytatják a tavaly megkezdett munkát, és 24-re bővítették a rendőrségnek felajánlott kedvezményes bérleti díjú önkormányzati lakások számát. Azt mondta, a cél az, hogy a fiatal rendőröket még inkább a városrészhez kössék, s ne csak ott szolgáljanak, hanem a kerület mindennapjaiba is bevonják őket.

A polgármester kitért arra, hogy igyekeznek más módon, például jutalmakkal, felszerelésekkel is támogatni a helyi rendőrséget.

Meichl Géza, a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdasági igazgatója, rendőrfőkapitány-helyettes kiemelte: a Budapesten szolgáló rendőrök többségének vidéki gyökerei vannak, s mindent el kell követni, hogy minél tovább a fővárosban maradjanak. Szavai szerint lakosságközeli rendőrséget építenek, s ehhez jó megoldás, ha a rendőrök ott laknak, ahol szolgálnak, így lehetőségük van megismerni lakókörnyezetüket, és az ott élők is személyesen ismerhetik őket.

Az újbudai önkormányzat két ütemben 90 millió forintot fordított a 24 lakás felújítására, tavaly 10-et, most 14-et adtak át ugyanabban az épületben. Az egy-másfél szobás lakásokért - az önkormányzati és a rendőrségi támogatásokkal - legfeljebb 30 ezer forintot kell fizetni havonta a beköltözőknek.

(MTI)

Menü

Navigáció