Újabb program a megváltozott munkaképességűeknek

Publikálva: 2012. december 4.

Képzési programot indít a kormány a megváltozott munkaképességűek nyílt munkaerő-piaci foglalkoztatásának elősegítésére; a 4,9 milliárd forintos összköltségvetésű - vidékközpontú - projekt forrásainak 95 százalékát az Új Széchenyi Terv keretében biztosítják.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján kiemelt fontosságúnak mondta, hogy a különböző támogatások biztosítása mellett az érintettek olyan képzéseken vehessenek részt, melyekkel javítani tudják elhelyezkedési esélyeiket.

Bernáth Ildikó a Szakmapolitikai Koordinációs Testület elnöke elmondta, a program képzési részében három állami tulajdonú cég vesz részt; a Kézmű, a Főkefe és az Erfo nonprofit kft.-k, melyeknél összesen 10 300 ember dolgozik, köztük 8300 megváltozott munkaképességű, fogyatékos. Hozzátette: az uniós programba közülük mintegy 5 ezer embert vonnak be.

Elmondta továbbá, hogy a program - két szakaszban - képzésekre épül. Az első lépésben "alapvető" képzésre kerül sor azzal a céllal, hogy a fogyatékkal élő emberek készségeket, képességeket tanuljanak meg, például megtanuljanak önéletrajzot írni, vagy fel tudjanak készülni egy állásinterjúra.

A program második része egy szakmai képzés, melynek során az eddig egy speciális műveletet elvégző munkavállaló megismerheti, megtanulhatja az egész munkafolyamatot, és így el tud majd helyezkedni a versenyszférában, a nyílt munkaerő-piacon.

A projekt újszerűsége, hogy az nem Budapest központú; 76 vidéki telephelyen indul el, és ezek között 16 hátrányos helyzetű kistérségben van.
Fülöp Attila család-, és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy Magyarországon korábban a fogyatékossággal élő emberek mintegy 10 százaléka talált munkát. Közölte, ezen a rossz arányon kívánnak változtatni az új programokkal, így most a képzési projekttel vagy a rehabilitációs kártya bevezetésével, melynek lényege, hogy járulékkedvezményt biztosít a foglalkoztatáshoz. Jelezte: ennek köszönhetően már 6400 fő állt alkalmazásban és csaknem négyezer munkáltató él ezzel a lehetőséggel.

(Emmi, Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság, MTI)

Menü

Navigáció