Továbbra is szárnyal a Fecske-program (+ videó)

Publikálva: 2012. december 15.

A Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság ebben az évben közel 75 millió 600 ezer forinttal támogatja a Kézenfogva Alapítvány munkáját - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Fülöp Attila család-és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkár.

A Kézenfogva Alapítvány által már évek óta működtetett FECSKE Szolgálat (Fogyatékos Embereket nevelő Családok otthonában nyújtott időszakos Kísérés és Ellátás) olyan hiánypótló szolgáltatás, amely elsősorban a fogyatékossággal élők családjának életét, társadalmi integrációját segíti. Alapvető feladata, hogy segítse a fogyatékos családtagjukkal magára maradt családokat. Otthoni felügyeletet biztosítanak a fogyatékos családtagok számára, továbbá ápolják, gondozzák őket, és tehermentesítik a családot. Nem utolsó sorban céljuk az is, hogy a szülő vagy családtag megtarthassa munkahelyét – mutatta be röviden a helyettes államtitkár a „fecskék” munkáját. A támogatás egyértelműen illeszkedik a kormány politikájába, mely szerint az intézményi ellátás rendszerét segítenék – tette hozzá Fülöp Attila.

Az alapítvány jól szervezett, átlátható és számon kérhető szolgáltatást nyújt – mondta Pordán Ákos, a Kézenfogva Alapítvány ügyvezető igazgatója.

A FECSKE Szolgálat jelenleg három régióban működik: Közép-Magyarországon, Észak-Alföldön és Közép-Dunántúlon, de a hosszú távú célok közé tartozik a szolgáltatás országos kiterjesztése.

A Kézenfogva Alapítvány a koordináló, fejlesztő és irányító szerepet tölti be a FECSKE Szolgáltatásban; a közvetlen szolgáltatást, a „fecskék” közvetítését, a családokkal való kapcsolattartást a megyei partnerszervezetek végzik. A gyógypedagógus munkatársak összesen több mint 580 családnak nyújtanak segítséget.

Fotó: Pelsőczy Csaba

A FECSKE Hálózat olyan világot szeretne teremteni, amelyben a család a fogyatékos személlyel együtt élhet teljes értékű életet.

Az Alapítvány által nyújtott szolgáltatás a hét minden napján a nap 24 órájában elérhető, családonként maximum 20 órában.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Kónya István, a Velux Alapítványok képviseletében a társadalmi felelősségvállalás kérdéséről beszélt. Korábban a kulturális irányt preferálták, de stratégiai irányváltás történt, ennek eredményeként már a fogyatékkal élő emberek támogatására összpontosítanak. A cég érdemesnek látta a hálózatot a célcsoport miatt a támogatásra, így ők is segítséget nyújtanak a „fecskék” működéséhez – tette hozzá Kónya István.

Solti Emília, érintett édesanya arról beszélt, hogy a családhoz érkezett segítő mennyire megkönnyíti az életüket. Fogyatékkal élő gyermeke 24 órás felügyeletet igényel. De a „fecske” jelenlétével tud foglalkozni többi gyermekével és egyéb munkát is el tud végezni.

(EMMI, Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság)

Menü

Navigáció