Tovább nő a helyi termékek szerepe az élelmiszeriparban

Publikálva: 2013. június 6.

A vidékfejlesztésért felelős államtitkár szerint a jövőben tovább nő a helyi termékek szerepe az élelmiszeriparon belül, a kormányzat ezért fontos feladatának tartja az ágazat szereplőinek támogatását.

V. Németh Zsolt csütörtökön Pécsen, a Pécs Expo nemzetközi vásár megnyitóján azt mondta: a közvetítők kikapcsolásával értékesített helyi termékek egyre népszerűbbek. A kormány arra törekszik, hogy a 2014-2020 közötti európai uniós költségvetési időszakban a korábbinál jelentősebb forrással támogassa a bolthálózatok, termelői polcok, és egyebek mellett a gazdaudvarok létrehozását, esélyt adva a termelők bevételeinek növelésére.

Az államtitkár az MTI érdeklődésére jelezte: a tervek szerint állami, kamarai együttműködéssel működő nonprofit központi szervezetet hoznának létre az ágazatnak szánt támogatások koncentrálása, sikeres felhasználása érdekében.

A vasárnapig tartó Pécs Expo a tavalyinál 50 százalékkal több, mintegy 220, az ipar, a kereskedelem és a szolgáltató szektort képviselő kiállítónak nyújt bemutatkozási lehetőséget.

A Megyeri úti multifunkcionális konferencia- és vásárközpontban az elsődlegesen a fogyasztói piacra termelő hazai és határ menti vállalkozások várják az érdeklődőket. A várhatóan több mint 10 ezer látogató nemcsak a termékekkel, szolgáltatásokkal ismerkedhet meg, hanem részt vehet színes, érdekes, szórakoztató családi programokon is.

A Pécs Expo elnevezésű rendezvényt 1969-ben hívták életre, az idei a 29., mert 2012 előtt éveken át nem tartották meg.

(MTI, Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)

Menü

Navigáció