Több uniós támogatás jut a méhészeknek

Publikálva: 2013. augusztus 3.

Sikeresen zárulhat a Magyar Méhészeti Nemzeti Program két éve indult második ciklusa, a szeptemberben kezdődő, 2016-ig tartó harmadik szakasz pedig még eredményesebb lehet. Ennek megvalósításához évi 670 ezer euróval - 200 millió forint - több, összesen évi 4,7 millió euró (1,4 milliárd forint) támogatási összeg áll rendelkezésre uniós és hazai forrásból - mondta Tantó Sándor, a vidékfejlesztési tárca főosztályvezető-helyettese az új Nemzeti Méhészeti Program bemutatásakor.

A program 2004-es beindítása óta mintegy 30 százalékkal növekedett a méhcsaládok száma, mára meghaladja az egymilliót. Ennek alapján egy átlagos évben a méhek 20-25 ezer tonna mézet állítanak elő. Az idei évben azonban a hideg tavasz és a forró, aszályos nyár miatt kevesebb méz nyerhető a kaptárakból, a termelők a korábbi évekhez képest szerényebb eredményre számíthatnak.

A nemzeti program eredményeként az elmúlt években javult a méhészeti eszközök technológia színvonala, hatékonyabb a méheket támadó betegségek ellen a gyógyszeres védekezés, ami a méz minőségben is megjelenik. A magyar méz kapós termék a nemzetközi piacon, vonzerejét fokozza, hogy garantáltan GMO-mentes növények virágáról gyűjtik a méhek a nektárt, mivel a hazai törvények tiltják génmódosított vetőmagvak elvetését.

A megközelítőleg 20 ezer családnak megélhetést, jövedelem-kiegészítést jelentő ágazat évente mintegy 20 milliárd forintnyi bevételt termel, ami a mezőgazdaságból származó teljes termelési érték 1 százaléka. Az ágazat szerepet játszik a vidék népességmegtartó képességének erősítésében és az ökológiai egyensúly fenntartásában is. Fontos a méheknek köszönhető közvetett haszonis: a zöldségek, gyümölcsök és más növények beporzásával többszáz milliárd forint értékű többletterméshez járulnak hozzá. Tantó Sándor példaként említette, hogy a méhek közreműködése nélkül almából egy kilónyi termés helyett, legfeljebb 10 dekányit lehetne szüretelni a fákról.

A következő években a méhészetnek szánt többlettámogatással növekedhet az ágazat versenyképessége, a méheket veszélyeztető varró atka elleni védekezésre korszerűbb gyógyszerek alkalmazhatók, az élelmiszer biztonsági előírások betartása érdekében növekedhet a technológia színvonala, s ezzel garantált marad a jó minőség megőrzése, amely pedig fontos népegészségügyi tényező. Örvendetes, hogy az egészségesebb táplálkozás terjedésével a korábbi fejenkénti 40 dekás átlagról mára 70-80 dekagrammra növekedett a mézfogyasztás Magyarországon, ami a célok szerint tovább emelendő - hívta fel a figyelmet Tantó Sándor.

(MTI/Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóirodája)

Menü

Navigáció