Több mint 1200 pályázó a Nemzeti Tanyafejlesztési Program kétmilliárdos keretére

Publikálva: 2013. augusztus 4.

Több mint 1200 pályázó, köztük kétszáznál is több önkormányzat érdeklődik a kormány által meghirdetett Nemzeti Tanyafejlesztési Program harmadik ütemében rendelkezésre álló kétmilliárd forintos keret iránt - mondta az augusztus 7-i beadási határidő kapcsán a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek.

Budai Gyula tájékoztatása szerint a kormány eddig összesen 4,5 milliárd forintot különített el a programra amivel a 300 ezer tanyán élő lakos életminőségének javítását, a vidék népességmegtartó képességének erősítését, főként a fiatalok helyben maradását igyekszik vonzóbbá tenni.

Ennek érdekében egyebek mellett kis és közepes méretű tanyagazdaságok működésének támogatása, a szolgáltatások színvonalának emelése a feladat. És olyan, az önkormányzatok által felkarolt helyi termelői piacok kialakítása, ahol a környékbeli tanyáknál megtermő zöldség, gyümölcs, valamint a hús és tejtermékek eladásával a termelők állandó plusz jövedelemhez juthatnak - mondta.

Mivel az alföldi megyékre jellemző a tanyavilág, az elmúlt két évben meghirdetett program iránt Bács-Kiskun, Csongrád és Pest megyéből volt a legnagyobb az érdeklődés - magyarázta az államtitkár. Az összesítés szerint eddig 434 pályázó - családi gazdálkodó, őstermelő, önkormányzat, tanyagondnoki szolgálat - nyert pénzt, elsősorban a tanyákhoz vezető földutak karbantartására, munkagépek beszerzésére, a tanyai termékek piacra jutásának megkönnyítésére, az egészség megőrzésére és arra, hogy a tanyán élőkhöz "közelebb vigyék a kultúrát". A most záruló szakaszban a korábbiaknál több pályázat érkezett.

(MTI/Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)

Menü

Navigáció