Tízezerrel több megváltozott munkaképességű embert foglalkoztatnak, mint két éve

Publikálva: 2013. június 21.

Az elmúlt mintegy két év alatt tízezerrel 55 ezerre nőtt az állami támogatás igénybevételével foglalkoztatott megváltozott munkaképességűek száma - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára csütörtökön Debrecenben.

Soltész Miklós a Segítő Vásár elnevezésű, fogyatékossággal élők által gyártott termékeket bemutató kiállítás megnyitóján beszélt arról is, hogy eddig ötezer kisebb vállalkozás 18 ezer munkavállalónak váltotta ki a rehabilitációs kártyát.

Ezek a cégek nem akkreditáltatták magukat az állami támogatás igénybevételéhez, de a kártya kiváltásával a megváltozott munkaképességű foglalkoztatott után nem kell szociális adót fizetniük - ismertette.

Fotó: Botár Gergely



Az államtitkár szerint az akkreditációt választó vállalkozások finanszírozása kiszámíthatóbb lett, és könnyebben juthatnak piachoz.

Soltész Miklós elmondta: a Segítő vásár az első debreceni állomás után decemberig további hat városban kívánja népszerűsíteni a megváltozott munkaképességűek által gyártott termékeket, és egyben demonstrálják, hogy ezek az emberek is képesek piacképes termékek előállítására.

Hozzátette: a Segítő vásárnak továbbra is a közelmúltban eltűnt hegymászó, Erőss Zsolt marad az arca, aki mindig is támogatta a fogyatékkal élőket.

Fülöp Attila család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkár ismertette: a segítő vásárlás logót minden olyan cég igényelheti és megjelenítheti termékein, amely többségében megváltozott munkaképességűeket foglalkoztat és akkreditáltatja magát.

Fotó: Botár Gergely



A rendezvények egyik szervezője, a Salva Vita Alapítvány ügyvezetője, Végh Katalin közölte, hogy minden régiót érinteni fog a vásár, így év végéig Balatonfüreden, Miskolcon, Pécsen, Békéscsabán, Győrben és Budapesten is megtartják. Az ügyvezető az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a debreceni vásáron a régió 15 vállalata állította ki termékeit.

Papp Csaba, a debreceni önkormányzat szociális- és egészségügyi bizottságának alelnöke szólt arról, hogy Debrecenben 600-700 megváltozott munkaképességű ember él. Véleménye szerint sokuknak csak akkor van esélyük a fejlődésre, ha foglalkoznak velük és ha dolgozhatnak.

Államtitkári látogatás a PIREHAB Nonprofit Kft. Debrecen-Szikgáti üzemében


Nem csak a Segítő Vásár első vidéki megnyitójára érkezett Debrecenbe Soltész Miklós, szociális és családügyért felelős államtitkár.

Meghívást kapott ugyanis a PIREHAB Nonprofit Kft. Debrecen-Szikgáti telephelyének üzemlátogatására, ahol betekintést nyert Hajdú-Bihar megye legnagyobb munkaadójának a rehabilitációs foglalkoztatás területén betöltött szerepére. Mint mondta: az ilyen foglalkoztatóknak köszönhetően amellett, hogy hasznos munkát végeznek a fogyatékossággal élők, még plusz jövedelemre is szert tehetnek. Az államtitkár szerint ennek azért is van nagy jelentősége, mert így be tudják bizonyítani a társadalomnak, hogy az általuk készített termékek is piacképesek. Soltész Miklós hozzátette: követendő példa az a küzdelem, amivel ők megpróbálják a saját életüket erősíteni és segíteni.

(MTI, EMMI)

Menü

Navigáció