Tíz millió forintos pályázat fiataloknak szóló drogmegelőzési programokra (+ videó)

Publikálva: 2012. december 30.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma tíz millió forint értékben pályázatot hirdetett egészségfejlesztési-drogmegelőzési programok támogatására a gyermekvédelmi szakellátás területén. A kábítószer fogyasztás megelőzésben ugyanis az egyik legfontosabb a gyermekek megóvása a káros szerektől. Kiemelt védelmet és figyelmet kell fordítani azokra a gyermekekre és a fiatalokra, akik mögött nem áll ott a család, mint természetes védőbástya.

A pályázat célja a gyermekvédelmi szakellátás területén, a családjából hatósági intézkedéssel kiemelt, nevelőszülőknél, gyermekotthonban elhelyezett gyermekek, utógondozói ellátott fiatal felnőttek, valamint nevelőszüleik, és a nevelőszülői hálózatban, gyermekotthonban személyes gondoskodást nyújtó munkakörökben foglalkoztatottak számára egészségfejlesztési-drogmegelőzési programok támogatása. A hagyományos prevenciós célok mellett fontos, hogy felerősödjön a nevelőszülőkben, gyermekvédelmi munkatársakban az az odaforduló, gondoskodó attitűd, mely csaknem olyan biztonságot tud nyújtani a fiatalok számára, mint szerencsésebb sorsú társaiknak a család. A pályázat keretében a gyermekek, fiatal felnőttek szerhasználatának megelőzését, a nevelőszülők szülői készségeinek, a személyes gondoskodást nyújtó munkakörökben foglalkoztatottak célirányos szakmai kompetencia fejlesztését elősegítő programok támogatására van lehetőség, különös tekintettel a szemléletformáló, a társas és életvezetési készségek fejlesztését célzó, a szerhasználattal szemben pozitív alternatívát nyújtó programokra.

A pályázat lebonyolítását a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet biztosítja. Részletes információk a www.ncsszi.hu honlapon találhatók. A pályázatok benyújtásának határideje 2013. január 31.

(Emmi, Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság)

Menü

Navigáció