Társadalmi felzárkózási programokat mutattak be Pécsen

Publikálva: 2012. november 30.

A társadalmi felzárkózást segítő intézkedéseket mutattak be egy, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által szervezett konferencián november 29-én, Pécsett.

Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia elfogadásának egyéves évfordulója november végére esik, és ennek méltó módon történő megünneplése, egy ilyen, ágazatközi együttműködést es eredményeket bemutató, párbeszédre lehetőséget adó rendezvény.

Berényi László, az Országos Roma Önkormányzat alelnöke megnyitójában közölte, örömmel tölti el az, hogy romák és nem romák közösen vesznek részt egy olyan konferencián, ami a romák sorsát jobbító elképzelésekről és lehetőségekről szól, hiszen nem volt ez mindig így.

A pécsi rendezvényen az Emberi Erőforrások Minisztériumának Oktatásért Felelős Államtitkársága és Egészségügyért Felelős Államtitkársága, a Türr István Képző és Kutató Intézet, a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Vidékfejlesztési Minisztérium, az Országos Roma Önkormányzat és az Országos Egészségfejlesztési Intézet is bemutatta felzárkózási programjait.

A civil szervezetek közül ismertette tevékenységét a Kethanipe Egyesület, a Sani Luludyi Egyesület, a Dél Somogyi Cigányok Közhasznú Szervezete és a Színes Gyöngyök Egyesület. A résztvevők ismereteket szerezhettek a szekszárdi és bonyhádi Tanodákról, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Romológia és Nevelésszociológia Tanszékéről, a Gandhi Gimnáziumról, a Pécsi Rácz Aladár Közösségi Házról, és a Pécsi Egyházmegye felzárkózásban betöltött szerepéről.

A konferencia a felzárkózásban elengedhetetlen egymásra nyitottság szellemében zajlott, így az előadók személyesen is megszólíthatók voltak, és válaszokat adtak a kérdésekre.

(Emmi, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság)

Menü

Navigáció