Takács Szabolcs fogadta a török Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) Ifjúsági Tagozatának delegációját

Publikálva: 2013. július 12.

Takács Szabolcs helyettes államtitkár, politikai igazgató július 12-én hivatalában fogadta a török kormánypárt, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) Ifjúsági Tagozatának Ahmet Kılıç alelnök vezette delegációját. Közlemény.

A megbeszélésen a hagyományosan baráti kétoldalú kapcsolatok fellendülése mellett szóba kerültek a magyar-török politikai, gazdasági, kulturális- és társadalmi együttműködés pozitív fejleményei, továbbá Törökország kiemelkedő gazdasági eredményei.

fotó: Véssey Endre

A felek méltatták a felsőszintű kapcsolatok dinamikáját, a két kormányzat közötti rendszeres személyes egyeztetéseket. Takács Szabolcs megerősítette, hogy hazánk változatlanul támogatja Törökország európai integrációját.

(Külügyminisztérium)

Menü

Navigáció