Takács Szabolcs bécsi tárgyalása

Publikálva: 2013. szeptember 10.

Takács Szabolcs helyettes államtitkár, a Külügyminisztérium politikai igazgatója 2013. szeptember 16-án aktuális kül- és biztonságpolitikai kérdésekről folytatott konzultációt Bécsben. Közlemény.

A Visegrádi Négyek és a Közép-Európai Kezdeményezés soros elnökségét adó Magyarország fontosnak tartja, hogy a tágabb közép-európai térség államai között rendszeres legyen a párbeszéd a régiót is érintő legfontosabb témákban. A magyar és az osztrák politikai igazgató megállapította, hogy a két ország hasonlóan ítéli meg a közvetlen szomszédságunkban zajló folyamatokat. Magyarország és Ausztria egyaránt kiemelten fontosnak tartja a Nyugat-Balkán európai integrációjának folytatását és kiteljesítését.

fotó: Véssey Endre

Várakozással tekintenek az EU Keleti Partnerség programjának Vilniusban esedékes novemberi csúcstalálkozója elé is, amely a társulási megállapodások révén közelebb hozhatja a keleti szomszédságunk reformok iránt elkötelezett államait az Európai Unióhoz. A két politikai igazgató természetesen eszmét cserélt a Közel-Keleten gyorsan zajló események, legfőképpen a szíriai válság aktualitásairól is.

(Külügyminisztérium)

Menü

Navigáció