Szombaton lesz a Magyarországi Németek Elhurcolásának Emléknapja

Publikálva: 2013. január 17.

Január 19-én, szombaton emlékezünk meg a Magyarországi Németek Elhurcolására. 1946-ban ezen a napon indult el az első vagon Budaörsről, ezzel vette kezdetét a magyarországi német kisebbségek kitelepítése. Az emléknap alkalmából szombaton délelőtt 11 órakor a solymári Templom téren álló Kitelepítési Emlékműnél mond beszédet Balog Zoltán emberi erőforrások miniszter, valamint Ritter Imre, a Pest Megyei Német Önkormányzat elnöke.

A kormány várja mindazokat, akik az emlékezés mécseseit kívánják elhelyezni a magyarországi németek elhurcolásának emlékére. „Soha többé nem tűrjük el, hogy ilyen történhessen velünk” az üzenete annak az emléknap-sorozatnak, amely január 19-én, a magyarországi németek elhurcolásáról, február 25-én a kommunizmus áldozatairól, április 16-án a holokauszt magyarországi áldozatairól, augusztus 23-án a totalitárius diktatúrák európai áldozatairól emlékezik.

A rendezvénysorozat – amely a KIM társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárság szervezésében valósul meg – egyúttal keretet ad további – a Magyar Országgyűlés által kezdeményezett –, a magyar történelem tragikus fordulópontjainak méltó megemlékezésére is.

(KIM Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága Sajtó Főosztály)

Menü

Navigáció