Soltész Miklós speciális betegágyakat adott át Zalaegerszegen

Publikálva: 2012. december 7.

Speciális elektronikus betegágyakat adott át a fogyatékosok világnapja alkalmából rendezett ünnepségen az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára csütörtökön Zalaegerszegen, a Zala Megyei Integrált Szociális Intézmény Fogyatékosok Otthonában.

Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár elmondta: a speciális elektronikus betegágyakat a súlyos börtönbüntetésüket töltő elítéltek készítették. A több százezer forint értékű mozgatható ágyak és matracok elviselhetőbbé teszik a gondozottak életét, és megkönnyítik az ápolók munkáját. A hónap során több mint harminc speciális ágy érkezik a Zala megyei szociális intézményekbe.

Soltész Miklós köszöntőjében követni való példának nevezte, hogy Zala megyében bevonják az iskoláskorú gyermekeket és a fiatalokat a szociális intézmények munkájába.

Az államtitkár a rendezvény után megtekintette a fogyatékkal élő gyermekek számára is alkalmas legnagyobb és legkedveltebb zalaegerszegi játszóteret, ezután látogatást tett a Nyitott Ház Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben.

(MTI / Emmi)

Menü

Navigáció