Senkit sem érhet hátrány a származása miatt Magyarországon

Publikálva: 2013. január 31.

A magyar kormány elkötelezett amellett, hogy Magyarországon a származása miatt senkit se érhessen hátrány - erősítette meg Washingtonban Ben Cardin szenátornak, az amerikai Helsinki Bizottság társelnökének Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter. A miniszter szerdán tájékoztatott háromnapos washingtoni látogatásának megbeszéléseiről.

Navracsics Tibor felajánlotta Ben Cardinnek: ha a jövőben kérdései lesznek a magyar kormány bármilyen intézkedésével kapcsolatban, bármikor információt kérhet akár a követségen keresztül, akár közvetlenül az ő minisztériumi kabinetjétől, "nehogy információhiányból adódóan esetleg nem kiegyensúlyozott, vagy a tényeknek nem megfelelő véleményt alkosson". A szenátor január 25-én John Kerry amerikai külügyminiszter-jelölt bizottsági meghallgatásán azt mondta, hogy Oroszországban, Magyarországon és Ukrajnában "visszacsúszás" tapasztalható az emberi jogok területén.

"A szenátor ezt az ajánlatomat örömmel elfogadta" - mondta el a miniszter a találkozóról, amelyet barátságos hangulatúnak nevezett, és amelyen egyebek között tájékoztatta a szenátort arról, hogy a magyar vezetés milyen intézkedéseket és nyilatkozatokat tett Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő novemberi parlamenti felszólalása óta. A jobbikos képviselő akkor azt szorgalmazta, mérjék föl, hogy hány zsidó származású van a Országgyűlésben és a kormányban.

A miniszter tájékoztatása szerint a mostani megbeszélésen nem került szóba Bayer Zsolt romákról írt, a Magyar Hírlapban megjelent, nagy vitát kiváltó publicisztikája. Navracsics Tibor Washingtonban zsidó szervezetek képviselőivel is találkozott, és felkereste az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeumát. Itt az intézmény vezetői részéről elhangzott az a kívánság, hogy a Magyar Holokauszt-2014 Emlékbizottság fordítson figyelmet a vészkorszak, illetve a Magyarországon kívüli zsidóság történetének oktatására, amire a miniszter ígéretet tett.

Navracsics találkozott Philip Gordonnal, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkárával, és tájékoztatta őt egyebek között arról, hogy az Európa Tanáccsal való együttműködés jegyében Magyarországon módosítják a média és az igazságügy szabályozását. "Tájékoztattam, hogy szándékaink szerint az idei év a konszolidáció jegyében fog telni, és azokat a törvényeket, amelyeket elfogadtunk, most már a gyakorlatba is át fogjuk ültetni " - közölte a miniszter. Gordon államtitkár elmondta, hogy Washington elismeri azokat a lépéseket, amelyeket a magyar kormány az aggályai eloszlatására tett, ugyanakkor továbbra is maradtak aggályai.

Navracsics Tibor az amerikai fővárosban felkereste Anthony Kennedyt, az amerikai legfelsőbb bíróság tagját, akit barátjaként említett. Egy kávé erejéig eszmecserét folytatott Charles Gatival, a Johns Hopkins egyetem professzorával is, akivel elsősorban Barack Obama elnök második ciklusáról ejtett szót. A miniszter a Német Marshall Alapnál (German Marshall Fund), a Heritage Foundationnél, valamint a McCain Intézet és a Johns Hopkins Egyetem Haladó Nemzetközi Tanulmányok Paul H. Nitze Intézetének közös szervezésében tartott előadást, illetve vett részt kerekasztal-beszélgetésen.

A McCain intézet szerdai rendezvényén megemlékeztek a hétfőn elhunyt Mark Palmer volt budapesti amerikai nagykövetről. A hallgatóság által feltett kérdésekre válaszolva Navracsics Tibor védelmébe vette a kormány "unortodox" gazdaságpolitikáját, rámutatva, hogy a bankok és az egyes nagyvállalatok megadóztatását "nem a forradalmi szellem", hanem a gazdasági kényszerhelyzet, az eladósodás és az alternatív források hiánya szülte.

Mint mondta, Magyarország egyúttal új, hiteles pénzügy-politikai rendszert épít ki. Hangot adott meggyőződésének, hogy az idő igazolni fogja ezt a gazdaságpolitikát, amely megteremti a közeljövőbeni növekedés és a kiszámíthatóság feltételeit. Azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy Magyarországot az utóbbi években félmillióan hagyhatták el a jobb megélhetés reményében, Navracsics kijelentette, hogy ez az egységes európai munkaerőpiac létrejöttének eredménye, és reményét fejezte ki, hogy akik elmentek, haza fognak térni.

A miniszter szerda este Washington környékén élő magyarokkal találkozik, csütörtökön pedig továbbutazik New Yorkba, ahol a Rágalmazásellenes Liga (ADL) elnevezésű, befolyásos amerikai zsidó szervezet képviselőivel folytat majd megbeszélést.

(MTI)

Menü

Navigáció