Roma referensek foglalkoztatása a járási hivatalokban

Publikálva: 2013. augusztus 22.

Az Országos Roma Önkormányzat, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok együttműködése eredményeképpen 100 fő roma származású állampolgár kezdhette meg referensi munkáját 2013. július 1-jével a járási (fővárosi kerületi) hivatalokban. Az államigazgatás legkisebb területi egységét jelentő járási hivatalokban a roma származású referensek foglalkoztatása hozzájárulhat ahhoz, hogy valamennyi roma állampolgár számára könnyebbé és egyszerűbbé váljon az államigazgatási ügyek intézése a jövőben.

Munkájuk során a referensek elsősorban közvetítő szerepet töltenek be az államigazgatás és a roma állampolgárok között. Ennek megfelelően a járási hivatalban a fő feladatuk a kiemelt állami célkitűzések, valamint az állam által a roma közösség számára biztosított lehetőségek roma állampolgárok felé történő közvetítése, kommunikációja. Emellett a roma származású kollégák alkalmazása nagymértékben elősegítheti a roma nemzetiséghez tartozók sikeresebb ügyintézését, és ennek eredményeként a társadalomba való könnyebb beilleszkedést is.

A roma referensek a munkájukhoz szükséges ismeretek elsajátítása érdekében az ÁROP 1.2.7. „Kormányhivatalok szervezetfejlesztése” projekt keretén belül szakmai képzésen vettek részt. A képzés célja olyan ismeretek átadása, amely az alapfokú közigazgatási ismeretek megszerzésén túl hozzájárulhat az eredményes tevékenységükhöz mind a hivatali szervezetbe való beilleszkedésük, mind a referensi program szempontjából kiemelt ügycsoportok megfelelő ismerete, valamint a hivatali személyi állománnyal és az ügyfelekkel való eredményes kommunikációhoz. A képzést 2013. július 30-án és 31-én, országosan összesen 7 helyszínen (Budapest, Eger, Debrecen, Pécs, Szeged, Székesfehérvár, Szombathely) tartották meg.

A roma referensek foglalkoztatásának végső célja, hogy hosszú távon a kormányhivatali szervezetrendszer fontos részét képezzék és ezzel hozzájáruljanak azokhoz a kormányzati célkitűzésekhez, amelyek egyrészt a foglalkoztatás további bővítését szolgálják, másrészt lehetővé teszik az állampolgárok számára a közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférést.

(Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium)

Menü

Navigáció