Prőhle Gergely nyitotta meg Komor Pálnak, a zsidó menekültek segítőjének emléket állító fotókiállítást

Publikálva: 2013. január 9.

Komor Pálról, az 1930-as évek végétől Sanghajba menekült európai zsidók segítőjéről nyílt fotókiállítás 2013. január 9-én Sanghajban A béke elfeledett gyöngye címmel, magyar kezdeményezésre.

A Sanghajba 12 éves fiúként az 1800-as évek végén érkező, 1917-től nem hivatalos magyarországi konzulként a városban dolgozó Komor Pál (1886-1973) 1938 és 1942 között több ezer, a nácizmus elől menekülni kényszerülő kelet- és közép-európai zsidón segített. Számukra a diplomata saját aláírásával ellátott személyi igazolványt állított ki, melyet a kínai hatóságok és a japán megszállók is elismertek, a háború után pedig ez az okmány tette lehetővé hazatérésüket. Kapcsolatait felhasználva Komor a menekülteket élelmiszerrel is segítette, nekik szállást és állást keresett. A diplomata 1938-ban Victor Sassoon brit állampolgárságú iraki zsidóval közösen felállította a Kínába bevándorló európaiak Nemzetközi Bizottságát, amit később Komor Bizottságként is emlegettek. A bizottság székhelye a Sassoon tulajdonában lévő szálloda, a Hotel Cathay lett, a mai Fairmont Peace Hotel, ahol a fotókiállítás is helyet kapott.

A megnyitón Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára Komor Pál történelmi és emberi nagyságáról beszélt, hangsúlyozva, hogy mindig hű maradt elveihez és máig méltó példaképet jelent mások megsegítése miatt. Az eseményen jelen volt Komor Pál unokája, az Egyesült Államokban élő Valerie Komor is, aki úgy fogalmazott: nagyapja nagyon szerény ember volt, s ha élne, valószínűleg nem értené, miért ünneplik. Egyfajta nemzeteken felüli diplomata volt, „az emberiesség és kedvesség nagykövete” – fogalmazott az unoka.

Komor Pál nélkül Sanghaj nem az lenne, amit ma Sanghajnak ismerünk – mondta az MTI-nek Kuti László sanghaji főkonzul. Ahogy magyar részről Hudec László az építészeti szépség képviselője, úgy Komor Pál a lelki fejlődésé – fogalmazott. A főkonzul elmondta: a magyarországi Raul Wallenberg-évhez kapcsolódó kiállítás a főkonzulátus kezdeményezése, annak létrejöttében a külföldi országokkal való barátságért felelős sanghaji népi egyesület és a korábban a zsidó gettónak is helyet adó Hongkou kerület is segített. A kiállítás több tucat fotón, dokumentumon és levélen keresztül mutatja be Komor Pál munkásságát, amellyel kapcsolatosan műhelybeszélgetést is tartottak.

(MTI, Külügyminisztérium)

Menü

Navigáció