Példaértékű a fogyatékkal élők lakhatásának támogatása

Publikálva: 2014. május 9.

Példaértékű a fogyatékkal élők kiscsoportos lakhatási formáinak támogatása, a támogatott lakhatás, az úgynevezett kitagolás-program, amelyben vezető szerepet tölt be Miskolcon a Szimbiózis Alapítvány által működtetett Baráthegyi Majorság – mondta Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár szerdán, miután meglátogatta az intézményt.

Ezt a munkát, amely kihat a térségre, az országra, sőt nemzetközi jelentőséggel bír, csak dicsérni és köszönni lehet - jelentette ki. Véleménye szerint évtizedek óta Magyarország és a kelet-közép-európai térség egyik legszomorúbb lépése volt ezen a területen, hogy eldugták a fogyatékkal élő embereket távolra a településektől. Ezért készítették az úgynevezett kiváltási stratégiát, amelynek lényege ezen otthonok megszüntetése, sokkal kisebbre cserélése. Hatmilliárd forintból a következő másfél éven belül a kitagolás-program keretében hat nagy otthon körülbelül hétszáz lakójának újul meg az élete, ennyien kerülhetnek sokkal lakhatóbb, élhetőbb körülmények közé – ismertette.

Soltész Miklós, utalva az európai parlamenti (EP-) választásra, azt mondta, Kósa Ádám, az Európai Parlament első és eddig egyetlen siket képviselője ezt képviselte a szervezeten belül eddig is. Három éve még támadták Magyarországot ezen intézkedések miatt, mára viszont belátták, hogy méltóbb körülményeket biztosíthatnak a fogyatékkal élőknek, ez a megoldás tehát követendő példa – fűzte hozzá. Ezért sem mindegy, hogy mi lesz az uniós választások eredménye - tette hozzá, Kósa Ádám mellett érvelve. Hozzátette: mindenképp folytatják a munkát - nemcsak hat intézménnyel - a következő hét évben az uniós költségvetés segítségével, és azok az intézmények kerülnek előbb sorra, amelyek a legrosszabb állapotban vannak.

(MTI)

Menü

Navigáció