Nyáron sem unatkozik a zöldkommandó

Publikálva: 2013. augusztus 16.

Roncsautó-bontó telepen, sétahajón, használt hulladék olajokkal foglalkozó cégnél, valamint gumihulladék-hasznosítással foglalkozó cég telephelyén és egy illegális kaktusz telepen razziázott az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség. Közlemény.

Az összehangolt akciót 2013. augusztus 6-14. között hajtotta végre az országos zöldhatóság az illetékes felügyelőségekkel közösen. Az ellenőrzések eredményeként a hatóság három esetben azonnali hatállyal megtiltotta, egy alkalommal pedig megakadályozta a jogsértő, illetve környezetszennyező tevékenységet.

Egy lengyeltóti roncsautókkal kapcsolatos bontási, előkezelési tevékenységgel foglalkozó cég telepén tartottak ellenőrzést a Főfelügyelőség és a dél-dunántúli zöldhatóság munkatársai augusztus 6-án. Az akció során kiderült, hogy a helyszínen szabálytalanul, rendezetlen körülmények között tárolják a hulladékokat, ráadásul a szükséges nyilvántartások is hiányoztak. Az illetékes felügyelőség – engedélytől eltérő működés miatt – azonnali hatállyal felfüggesztette a vállalkozás tevékenységét.

Lakossági bejelentésre vonult ki a hatóság egy, a Duna budapesti szakaszán közlekedő sétahajóra augusztus 7-én. A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség munkatársai a helyszínen azt tapasztalták, hogy a hajó konyháján dolgozó személyzet a keletkező konyhai hulladékot a menetidő alatt többször is a Dunába ürítette. A Felügyelőség a további környezetszennyezést megakadályozta, és megtette a szükséges hatósági intézkedéseket.

Egy fülöpházai, használt hulladék olajok kezelésével és értékesítésével foglalkozó cég telephelyén razziázott a Főfelügyelőség az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséggel közösen, augusztus 8-án. A helyszínen kiderült, hogy a cég a keletkező szennyvizet az erdőbe vezeti. Az ellenőrzésen arra is fény derült, hogy a cég illegális nemzetközi hulladékszállítási tevékenységet folytat, érvényes engedélyük nincs, és a hulladékokra vonatkozó nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségüket sem teljesítették. A hatóság megtiltotta a cég tevékenységét és lefoglalta az iratokat.

Marcaliban, egy gumihulladék-hasznosítással foglalkozó céget ellenőrzött a Főfelügyelőség és a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség augusztus 8-án. A helyszínen kiderült, hogy a cég nem tartja be a hulladékgazdálkodási engedélyében foglaltakat, szabálytalanul tárolja a gumihulladékot, aminek származása ráadásul bizonytalan, és a nyilvántartása is hiányos. Emellett az üzemcsarnok csapadékvizeinek elvezetését sem oldották meg megfelelően. A helyszínen tapasztalt szabálytalanságok miatt a Felügyelőség megtiltotta a cég hulladékgazdálkodási tevékenységét.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a Főfelügyelőséggel, valamint a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség szakembereivel közösen csapott le egy fóti illegálisan működő kaktusz telepre és kereskedésre, ahol 800 m2 területen, 3000 tálcányi kétes eredetű és zömében természetvédelmi oltalom alatt álló kaktuszt találtak. A rajtaütésen a hatóságok képviselői a kaktuszok illegális nagyüzemi termesztését, illetve kereskedelmét tárták fel. Az eddigi adatok szerint az illegális kaktusz telepnek semmilyen szükséges engedélye nem volt a növények behozatalára, termesztésére és értékesítésére. A kaktuszok származása is kétes, az eddigi adatok alapján Kínából és Thaiföldről szerezték be a termesztők. A kaktuszok postai úton érkeztek Magyarországra, majd itt tovább termesztették és hazánkban, illetve az Európai Unióban, valamint azon kívül egyaránt értékesítették a növényeket. A lefoglalt kaktuszok piaci értéke több százmillió forintra tehető. A cég székhelyén a hatóságok egy vörös farkú boát is találtak, amelyre nem volt veszélyes állat tartási engedély. A zöldhatóság azonnal intézkedett, és a boát Fővárosi Állat- és Növénykertben helyezték el.

(Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség)

Menü

Navigáció