Normatív kiegészítésre pályázhatnak a civil szervezetek

Publikálva: 2013. március 21.

Mostantól adhatnak be pályázatot a civil szervezetek az általuk tavaly gyűjtött adományaik értékének öt százalékát kitevő, legfeljebb 250 ezer forintig terjedő, automatikusan járó normatív kiegészítésre - jelentette be Hölvényi György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil ügyekért felelős államtitkára csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatóján.

Több ezerre tehető azon civil szervezetek száma, amelyek ezt a támogatási formát igénybe tudják venni, ez pedig hozzájárulhat működésükhöz, fennmaradásukhoz. A most kiírt pályázat lényege: amely civil szervezetek "képesek valódi, mérhető támogatottságot felmutatni", plusz költségvetési - működésre fordítható - támogatásban részesülnek. Megjegyezte: ez a pályázati kiírás is bizonyítja, hogy a civil kapcsolatok nem csak deklarációk szintjén fontosak a kormányzat számára, ugyanis szeretnék számukra biztosítani a biztonságos működést, a "civil stabilitást", ezért is jött létre a civil törvény.

Fotó: Árvai Károly

Latorcai Csaba nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár közölte: első ízben írták ki a normatív kiegészítési támogatási pályázatokat, amelyeket a Nemzeti Együttműködési Alap kezelője folyamatosan fogad be.

A pályázatnál a mérlegbeszámolóban kell feltüntetni, hogy mekkora értékű adományt gyűjtött magánszemélyektől tavaly az adott szervezet.

Ez a pályázat "egyfajta bónuszként is értékelhető" azon szervezetek esetében, amelyek mögött valódi, komoly társadalmi támogatottság áll - jelentette ki. A beérkező pályázatokat folyamatosan dolgozzák fel, összesen pedig csaknem 300 millió forint áll rendelkezésre erre a célra.

Fotó: Árvai Károly
 

A civil szervezetek szakmai programjainak, projektjeinek támogatására további pályázatot írnak ki, mintegy egymilliárd forint értékben. Ebben a kategóriában a Nemzeti Együttműködési Alap kollégiumai hozzák meg a döntéseket. Mindkét pályázat beadási határideje március 25-e - fűzte hozzá.

Latorcai Csaba szavai szerint ilyen még nem volt soha, hogy a civil szervezetek gyakorlatilag az első negyedév végére adott évi támogatásaik nagy részével tisztában lesznek, tehát reálisan tudják tervezni programjaikat.

(MTI)

Menü

Navigáció