Nemzetközi konferencián számoltak be a sikeres felzárkózási modellprogramokról

Publikálva: 2013. február 7.

Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára a Máltai Szeretetszolgálat PAIRS programjának nemzetközi nyitó rendezvényén Tarnabodon elmondta, azért is hasznos a minisztérium részvétele a projektben, mert fontos visszacsatolást jelenthetnek azok a tanulságok és következtetések, amelyeket közösen levonhatunk a sikeres kezdeményezések megvalósítóival. A tárca kiemelt partnere, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a PAIRS programban sikeres modelleket és jó gyakorlatokat értékel. Az eredményes roma integrációs programokat nemzetközi szinten összegzik és bemutatják. A projekt során Európa nyolc országában két éven keresztül gyűjtik a pozitív példákat. Közlemény.

Langerné Victor Katalin hangsúlyozta, bátorság volt belátni, hogy az élethez kell igazítani a beavatkozásokat és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat újszerű megoldásai civil oldalról gyakorlatorientált módon jelentettek visszaigazolást számunkra. A szervezet innovatív szemléletű, személyes jelenléten alapuló integrációs programjai, terepszemléletű támogatási modelljei azért működnek, mert az abban adott válaszok alkalmazkodnak a terepen tapasztalt kihívásokhoz. A helyettes államtitkár szerint az integráció sikere embereken múlik: az emberi erőforrás szerepe legalább annyira fontos, mint a programok financiális háttere.

A konferencián megismerhették többek között a Gyerekesély programok működését, a Biztos Kezdet Gyerekházakat és a felzárkózás sikeres programjait. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezető partnerként vesz részt abban a több mint 18 Délkelet-európai civil és állami szervezetet összefogó Európai Uniós programban, amelynek feladata, hogy összegyűjtse és bemutassa mindazokat a jó példákat Európának, amelyek előremutatóak és hosszútávon eredményesek a roma emberek integrációjában, a felemelkedésük megteremtésében, és javaslatot tegyen az erre a területre szánt európai uniós és a nemzeti források hatékony felhasználására.

(Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság)

Menü

Navigáció