Németh Zsolt: szembe kell nézni a múltbéli jogsértésekkel

Publikálva: 2012. november 8.

A magyar kormány erkölcsi és politikai kötelességének érzi, hogy következetesen szembe nézzen a múltbéli jogsértésekkel, a XX. századi diktatúrákkal – mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára 2102. november 8-án az V. Budapesti Emberi Jogi Fórumot megnyitó beszédében.

Az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a mai magyar középkorúak és idősek nemcsak történelemkönyvekből ismerték meg az elnyomást, a jogsértéseket, hanem a saját bőrükön tapasztalták meg gyerekként, fiatalként.

Fotó: Botár Gergely

A külügyi államtitkár szerint az emberi jogok magyarországi érvényesülése szempontjából az új alaptörvény 2011-es elfogadása betetőzése volt a kommunista rendszerből a demokráciába való átmenet, húszéves időszakának, a jogállam kifejlődésének. A magyarországi holokauszt szinte az 1990-es rendszerváltoztatásig kibeszéletlen maradt – mondta Németh Zsolt, hozzátéve, hogy emiatt is fontos a következetes szembenézés a múlttal.

Fotó: Botár Gergely

Raoul Wallenbergről szólva úgy fogalmazott, hogy az egykori svéd diplomata a vészkorszak embermentőinek emblematikus alakja. Magyarország soha nem fogja eltűrni az antiszemitizmus, a rasszizmus vagy az előítéletek felülkerekedését, sem pedig az etnikai, vallási vagy politikai intoleranciát, illetve diszkriminációt – jelentette ki Németh Zsolt.

Fotó: Botár Gergely

A mostani kétnapos emberi jogi fórumnak is – mint a megelőzőknek – az a célja, hogy lehetőséget teremtsen a jogvédőknek a találkozásra, a tapasztalatok kicserélésére – tette hozzá az államtitkár.

A fórumot videoüzenetben köszöntötte Navanethem Pillay, az ENSZ emberi jogi főbiztosa, és a előadók között volt Anton Steynberg, a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) vezető jogásza.

(MTI, Külügyminisztérium)

Menü

Navigáció