Németh Zsolt: a Kárpát-medence mindannyiunk közös otthona

Publikálva: 2013. június 4.

Németh Zsolt külügyi államtitkár a Parlamentben 2013. június 4-én megtartott ünnepi koncert előtt arról beszélt, hogy a közösségek identitásokra épülő Európa és a Kárpát-medence mindannyiunk közös otthona, Magyarországnak pedig eminens érdeke, hogy a kisebbségek otthon érezhessék magukat a szülőföldjükön.

Németh Zsolt a Kárpát-medencei és a világban szétszórtan élő diaszpóra magyar közösségeiről szólva hangsúlyozta, "egy közösség egy nemzet vagyunk, összetartozunk, és összetartozni jó”. A magyarok összetartozását ért legnagyobb kihívásnak nevezte június 4-ét. "Összetartozásunk kiállta a próbát, 93 év után is szeretünk együtt lenni, büszkék vagyunk egymásra, egymás teljesítményeire, aggódunk egymásért a megpróbáltatások közepette" - tette hozzá.

Mint mondta, azokkal a környező népekkel is sok minden köti össze a magyar közösségeket, amelyek között élnek. "Lehet sorsközösségnek nevezni ezt, vagy egy tágabb közép-európai hazának" - mondta, hozzátéve, hogy "közös a tér, hiszen a Kárpát-medence mindannyiunk közös otthona, és van még egy tágabb közösségünk is, Európa, amelyhez lelkileg és szellemileg mindig tartoztunk".

Kijelentette, akkor van igazán értéke a nemzeti és európai összetartozásnak, amikor a válság és - mint fogalmazott - "az egymásnak feszülő válságkezelési koncepciók miatt" az összetartozás-tudat gyengülni és összekuszálódni látszik. "Mit ér az integráció mélyülése, ha nyomában a közös identitás gyengül, ahelyett hogy erősödne". Hozzátette: "nekünk magyaroknak fontos az identitásunk, magyarságunk és európaiságunk egyaránt. Mindent támogatunk, ami erősíti az összetartozást és mindent ellenzünk, ami gyengíti.”

Hangsúlyozta, hogy ma a kulturális sokszínűség, a multikulturalizmus két homlokegyenest ellenkező értelmezése verseng egymással. Az egyik összeolvasztani, a másik összebékíteni akarja a közösségi identitásokat. „Mi, a magyar kormány az összeolvasztás ellen és az összebékítés mellett vagyunk” - mondta, hozzáfűzve, hogy már az európai integráció alapítói is látták, hogy csak a közösségeket elismerő, azokat egymással összebékítő, identitásközösségekből álló Európa lehet erős. "Saját régióinkat, Európa keleti végeit erősítve egész Európát erősítjük, ezért Magyarországnak és szomszédainak az együttműködése összeurópai érdek” - mondta Németh Zsolt.

Hangsúlyozta, hogy az együttműködés a szomszédos országokban szülőföldjükön élő magyar közösségek érdekét is szolgálja. "Ha hidakat építünk, azokon elsősorban ők kelnek át" - magyarázta a külügyi államtitkár. A parlamenti ünnepi koncerten fellépett a székelyföldi Szentegyházi Gyermekfilharmónia. Az összetartozás dalát elénekelték a parlamenti ünnepséggel egy időben a budai Várban.

Az államtitkár beszéde a csatolt dokumentumban olvasható.

(MTI)

Menü

Navigáció