Németh Zsolt: a gyűlöletre uszítás merénylet a nemzet ellen

Publikálva: 2012. november 21.

Akik gyűlöletre uszítanak a magyar nemzet zsidó, roma vagy más identitású vagy származású tagjai ellen, merényletet követnek el a nemzet egésze ellen, mert megosztják azt – hangsúlyozta Németh Zsolt 2012. november 21-én, a felvidéki Somorján tartott Raoul Wallenberg-emlékkonferencia megnyitóján.

A konferenciát a Fórum Kisebbségkutató Intézet rendezte a Raoul Wallenberg Emlékbizottság támogatásával a svéd diplomata születésének centenáriuma alkalmából. A konferenciát megelőzően a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, továbbá Balogh Csaba Magyarország és Alexander Ben-Zvi, Izrael pozsonyi nagykövete, valamint Vladimir Kestler, Svédország tiszteletbeli főkonzulja megkoszorúzta a svéd diplomata Pozsonyban elhelyezett emléktábláját.

Németh Zsolt a konferencia megnyitóján elmondta: amikor a magyar kormány a 2012-es évet Wallenberg Emlékévnek nyilvánította, az emlékezés és a rendezés két feladatát tűzte ki maga elé. Rámutatott: az emlékév egyik üzenete az volt, hogy egyértelművé tette, Magyarország kormánya határozottan elítéli és elutasítja az antiszemitizmus minden formáját.

„Azért is elutasítja, mert világosan látja, hogy az antiszemitizmus, a rasszizmus és az előítéletesség minden formája megosztja a nemzetet, mert elfogadhatatlan módon különbséget tesz ember és ember, magyar és magyar között” – fejtette ki az államtitkár, aki szerint voltaképpen a nemzet ellen követnek el merényletet „a nemzet zsidó, roma vagy más identitású vagy származású tagjai ellen” uszítók, mert így megosztják a nemzetet.

„Erkölcsi kötelességünk volt szembesülni azzal, hogy néhány évtizeddel ezelőtt volt egy olyan korszak, amikor a magyar kormányzat és közigazgatás aktív közreműködésével magyar állampolgárokat származási alapon kizártak a nemzet testéből” – szögezte le. A lassan végéhez közeledő Wallenberg Emlékév kapcsán hozzátette: ennek során úgy próbálták a középpontba helyezni az emlékezést, hogy az ne hozza magával a sebek felszaggatását, és ne szüljön sem vádaskodást, sem önvádat.

A konferencián felszólalt Alexander Ben-Zvi, Izrael pozsonyi nagykövete is. Rendkívüli értékekkel rendelkező emberként jellemezte Wallenberget, mivel egy olyan időszakban segített a zsidókon, amikor az életét tette kockára, aki ilyet tett. Megállapította: Wallenberget Izrael nemzeti hősének tekinti.

Öllös László, a konferenciát rendező Fórum Intézet elnöke beszédében azt hangoztatta: a borzalmasra és szörnyűre azért kell emlékezni, mert minden ember szép dolgok, de borzalmak forrása is lehet.

(MTI, Külügyminisztérium)

Menü

Navigáció