Nem fordulhat elő, hogy az állam ne védje meg állampolgárait

Publikálva: 2013. január 28.

Soha többé nem eshet meg, hogy valakit vallása vagy származása miatt kiközösítsenek, megfosszanak vagyonától és meggyilkoljanak. Nem fordulhat elő ismét, hogy az ezeréves magyar állam nem tudja megvédeni állampolgárait - mondta Hende Csaba a holokauszt emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A honvédelmi tárca vezetője az Élet Menete Alapítvány által szervezett eseményen hangsúlyozta: meg kell érteni, mit veszített a nemzet és Európa „zsidó honfitársainkkal", és mekkora gyalázat, hogy „nem tudtuk megvédeni őket". Ezért kell emlékezni a holokausztra, a nagy európai tragédiára, amelynek „egy része a miénk, magyaroké" - mondta. Ez az emlékezés azt is mutatja, hogy „van bátorságunk szembenézni a történelemmel", megismerni, megtanulni azt a leckét, „amelyre tanít minket" - tette hozzá.

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária

Hende Csaba kiemelte, meg kell ismerni a zsidók életét, „akik velünk éltek", részei voltak a nemzet életének, a háborúkban a magyar hazáért harcoltak. Az áldozatok mellett emlékezni kell a gyilkosokra is, akiknek tetteit sosem lehet mentegetni, és a hősökre, akik a legnehezebb időkben is emberek maradtak - fogalmazott. Hangsúlyozta, a kormány mindent megtesz azért, hogy soha többé ne fordulhasson elő a holokauszthoz hasonló tragédia, ezért is alakított emlékbizottságot a deportálások évfordulója alkalmából.

Ilan Mor budapesti izraeli nagykövet kiemelte, emlékezni és emlékeztetni kell, mert rövidesen nem lesz élő tanú, aki beszámolhatna a holokausztról, mert vannak, akik elfelejtették a borzalmakat, és vannak, akik nem is tudják, mi történt. Figyelmeztetni is kell az embereket, hogy a 21. században az antiszemitizmus továbbra is létezik és terjed - tette hozzá. Emlékeztetett, az ENSZ történelmi lépésként, Izrael javaslatára emléknappá nyilvánította január 27-ét, így minden évben megemlékeznek a világon a zsidó népet ért tragédiáról, a hatmillió áldozatról, akiket a gyűlölet és a fajelmélet ideológiája alapján meggyilkoltak, és azokról, akik túlélték a borzalmakat, de máig nem tudnak szabadulni a szörnyű emlékektől.

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária

A megemlékezés végén gyertyát gyújtott az áldozatok emlékére mások mellett Hende Csaba, Zoltai Gusztáv, a MAZSIHISZ-BZSH ügyvezető igazgatója és Koltai Lajos filmrendező, operatőr. Az eseményen a diplomáciai testület több tagja is részt vett.
A megemlékezésen bemutatták Pajor Tamás zeneszerző Rosenberg Dani című dalát, amely egy magyar és egy zsidó kisfiú barátságáról szól, arról, ahogyan a magyar kisfiú feláldozza magát zsidó barátjáért. A dalhoz Koltai Lajos a Sorstalanság című film felhasználásával rendezett képanyagot. A dal mások mellett Koncz Zsuzsa, Demjén Ferenc, Bródy János, Somló Tamás és Bódi László Cipő közreműködésével készült.

Az ENSZ 2005-ben január 27-ét, az Auschwitz-Birkenau koncentrációs táborok felszabadításának évfordulóját a holokauszt emléknapjává nyilvánította.

(MTI)

Menü

Navigáció