Múzeumok éjszakája országszerte 350 helyszínen

Publikálva: 2013. június 12.

Abasártól Zsámbékig 187 vidéki és 106 fővárosi kulturális intézmény összesen 350 helyszínen várja különleges programokkal a 11. Múzeumok éjszakájának látogatóit június 22-én.

Eddig csaknem 300 múzeum, tájház, könyvtár és egyéb intézmény jelezte részvételét az idei Múzeumok éjszakáján, a helyszínek listája azonban folyamatosan bővül – mondta el a rendezvény június 12-i sajtótájékoztatóján a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban (MKVM) a kultúráért felelős államtitkár. Halász János közölte, a programsorozat büdzséje 35 millió forint, ebből 28 milliót a központi költségvetés, 7 milliót a Nemzeti Kulturális Alap áll. A jegyárak nem emelkedtek: a felnőttek 1500, a 6-18 év közötti gyermekek 600 forintért válthatnak karszalagot, amely a különjáratokra is érvényes.

fotó: Pelsőczy Csaba

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az ország 2013-ban ünnepeli Weöres Sándor és Gárdonyi Géza születésének 100, illetve 150 éves évfordulóját. Az Egri csillagok írójára többek között a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, a Molnár C. Pál Műterem-múzeum és az egri Dobó István Vármúzeum emlékezik programokkal, míg Weöres Sándor előtt a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Magyar Írószövetség, a Mese Múzeum, a székesfehérvári Vörösmarty Könyvtár és a körmendi múzeum rendezvényei tisztelegnek. Halász János kiemelte a vidéki programkínálat idei gazdagságát: Kecskeméten például 40 helyszínen várják a közönséget a Múzeumok éjszakáján.

Az államtitkár szólt a múzeumok támogatásáról is, beszámolója szerint a 13 országos hatókörű múzeum fenntartására a költségvetés 6,9 milliárd forintot fordít 2013-ban. A korábbi megyei múzeumok működtetéséhez a megyeszékhelyek 2,4 milliárd forintot kapnak az államtól, a kisebb települések múzeumi intézményeinek 1,05 milliárdos támogatás jut, az önkormányzati fenntartású múzeumok programjainak támogatására pedig további 300 milliós pályázati keretet hirdettek meg.

fotó: Pelsőczy Csaba

Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár az MKVM új állandó kiállítását nyitotta meg. Az intézmény nehéz éveket tudhat maga mögött: két költözés és egy fenntartóváltás is nehezítette az MKVM munkatársainak dolgát, akik azonban gyorsan berendezkedtek jelenlegi, óbudai telephelyükön, és az impozáns látványraktár, valamint a Krúdy Gyula-emlékszoba mellett színvonalas állandó tárlatot hoztak létre – emlékeztetett.

A kiállítás a magyar kereskedelem elmúlt 200 évét tekinti át, bemutatva többek között a cégérek, cégtáblák történetét, a vásárok, piacok világát, a mérőeszközök fejlődését, a bolthálózatok kialakulását és a kereskedelmi oktatás történetét. A Múzeumok éjszakájának programjairól a www.muzej.hu honlapon találhatnak részletes információkat az érdeklődők.

(MTI/EMMI)

Menü

Navigáció