Munkahelyteremtés összefogással, a környezetterhelés csökkentése jegyében

Publikálva: 2013. szeptember 26.

Korszerű környezetkímélő technológiával átépített mosodát adott át Horváth Attila Imre, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára 2013. szeptember 26-án, Kaposvárott.

A Kaposi Mór Oktató Kórház területén létesült korszerű üzem nagy kapacitással képes a megyeszékhely és vonzáskörzete egészségügyi és turisztikai intézményeinek mosodai ellátására, új munkahelyeket teremtve 40 fő tartós megélhetését biztosítja a hátrányos helyzetű kistérségben

A több mint 350 millió forintos beruházás egy magánberuházó és a helyi kórház összefogásával, részben önerőből, részben munkahelyteremtő pályázati támogatással valósult meg. A szakpolitikus megerősítette, hogy ez a példaértékű fejlesztés egyezik azzal a törekvéssel, ami a Kormány programjában kiemelt helyen szerepel: a gazdaság élénkítése, az energiahatékonyság növelése a vállalkozói és a lakossági szférában.

Fotó: Bartolf Ágnes

Az államtitkár hangsúlyozta: a Kormány több mint 150 milliárd forinttal támogatta az energiahatékonyságot és a megújuló energiaforrások felhasználását elősegítő projekteket az elmúlt három évben. Az Új Széchenyi Tervben kiemelt cél az energiatakarékosságot és az energiahatékonyságot szolgáló beruházások ösztönzése.

Fotó: Bartolf Ágnes

A beruházás megfelel a korszerű minőségi, energiahatékonysági és munkabiztonsági elvárásoknak. Megvalósításával jelentősen nő az üzem költséghatékonysága, és a fosszilis energiahordozók felhasználásának csökkentésén keresztül mérséklődik a környezetterhelés.

(Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kommunikációs Főosztály)

Menü

Navigáció