Mintegy 135 ezer ember üdülését segíti az idén az Erzsébet-program

Publikálva: 2013. április 30.

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter azt mondta, számításaik szerint Európában - a lakosságszámot figyelembe véve - Magyarországon jutnak el emberek a legnagyobb arányban nyaralni szociális üdültetési rendszerben."Európa élén járunk, Európa előtt járunk sok szempontból, példát mutatva azzal, hogy egy kormány lehet úgy szociálisan elkötelezett, hogy nem csak szavakban hangoztatja, hanem tettekben meg is valósítja ezeket az elképzeléseit" – fogalmazott kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Mintegy 135 ezer ember üdülését segíti az idén az Erzsébet-program – tette hozzá a program szóvivője. Nagy Anna elmondta, hogy ebben az évben 72 ezer gyermek jut üdülési és táborozási lehetőséghez. Tavaly alig egy tucatnyi tábor volt, az idén már több mint ötvenféle tábort hirdettek meg - közölte a szóvivő. Hangsúlyozta: minden, Magyarországon élő gyermek jelentkezhet az Erzsébet-táborokba. A különbség a táborozás díjában van: ha a családban az egy főre jutó jövedelem meghaladja a 98 ezer forintot, akkor tízezer forint a részvételi díj, ha nem, akkor egy- vagy kétezer forint. Hozzátette, hogy még vannak nyitott pályázataik, tizenhat táborra lehet még jelentkezni. A jelentkezési határidő május 20-a. Nagy Anna szólt arról, hogy a legtöbben Kelet-Magyarországról jelentkeztek. Tájékoztatása szerint az Erzsébet-táborok június 17-én indulnak, és az utolsó turnus augusztus 24-én zárul. A tíz hétben folyamatosan több helyszínen és turnusban nyaralnak majd a gyermekek.

Guller Zoltán, az Erzsébet-program végrehajtásának kormányzati összehangolásáért felelős miniszteri biztos elmondta, hogy az Erzsébet-utalványnak mára több mint kétmillió felhasználója van, mintegy negyvenezer munkáltató rendeli meg azt havonta, és több mint negyvenezer elfogadóhely van, ahol be lehet váltani az utalványt.

Az elfogadóhelyek nyolcvan százalékát az élelmiszer-üzletláncok boltjai teszik ki, húsz százalékát pedig a kisboltok. Az elfogadóhelyek kétharmada magyar tulajdonban van - jegyezte meg. Közölte, tavaly az Erzsébet-utalvány forgalmazója több mint 86 milliárd forintos forgalmat realizált. Az idei tervek 130 milliárd forintról szólnak - fűzte hozzá.

Fotó: Burger Zsolt

Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó, az Erzsébet-tábor úszótáborának egyik vezetője arról beszélt, jó kezdeményezésnek tartja a programot, hiszen - mint mondta - nagyon sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy a gyermekeiket elküldjék nyaralni. Kovács "Kokó" István, az Erzsébet-program tanácsadó testületének tagja közölte, az idén 19 féle sporttábor lesz. Ezek a sporton túlmenően élménytáborok - tette hozzá.

A sajtótájékoztatón közreadott sajtóanyag szerint a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által ebben az évben kiírt pályázatok induló keretösszege 2,5 milliárd forint volt. Ebből 1,1 milliárd forint értékben szociális üdülési pályázatokat hirdettek meg. 1,4 milliárd forint értékben elsősorban gyermekek, fiatalok számára meghirdetett általános és tematikus táborokra, valamint tavaszi és őszi kirándulásokra írtak ki pályázatokat.

Az alapítvány a tavalyi üdülési csekkek idei maradványából 498 millió forinttal emelte a keretösszeget.

Az idén az Erzsébet-tábor keretében 56 pályázatot hirdettek meg. A még nyitott 16 pályázatnak köszönhetően a programban részt vevő gyermekek száma tízezerrel nőhet.

(MTI)

Menü

Navigáció