Méltó elismerés a tehetséggondozásban kiemelkedő pedagógusoknak

Publikálva: 2013. augusztus 28.

Négyszázharminchét kiemelkedő tehetséggondozó munkát végző pedagógus részesül „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” kitüntetésben. A díj méltó elismerése a magyar tehetségek kibontakoztatását segítők munkának.

Az okleveleket Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár, Sipos Imre helyettes államtitkár, Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója, Csete Örs, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő főigazgatója és Bajor Péter, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének Nemzeti Tehetségpontjának igazgatója adja át Budapesten, a Nemzeti Színházban rendezett díszünnepségen.

A tehetségek megtalálása, gondozása nemcsak a kiemelkedő képességű fiatalok és családjaik magánügye, hanem nemzeti ügy, ezt kívánta kifejezni az Emberi Erőforrások Minisztériuma, amikor a tehetséggondozásban kiváló eredményeket elért pedagógusok díjazására szolgáló 219 millió forint keretösszegű pályázat kiírásáról döntött.

A pályázat különlegessége, hogy a 18. életévüket betöltött sikereket elérő tehetségek ajánlásaikon keresztül fejezhették ki nagybecsülésüket egykori tanáraiknak, de lehetőséget kaptak erre azok a szülők is, akiknek a gyermekeiben rejtező tehetséget egy elhívatott pedagógus felfedezte, ápolgatta, fejlesztette.

Bonis bona discere, vagyis Jótól jót tanulni - ez a latin közmondás vált névadójává annak a kitüntetésnek, amelyet 2013 tavaszán a Nemzeti Tehetség Program keretében alapított az Emberi Erőforrások Minisztériuma – mondta a díjakról meghozott döntésekről szervezett sajtótájékoztatón a tárca köznevelésért felelős államtitkára. Hoffmann Rózsa hangsúlyozta, a díj a Nemzeti Tehetség Program megvalósítása során kiemelkedő munkát végző magyarországi és határon túli általános, középiskolai és szakiskola pedagógusok, oktatók munkáját ismeri el, három kategóriában.

Az oklevél mellett az első két kategória díjazottjai fejenként 400.000 Ft, a harmadik kategória díjazottjai 250.000 Ft pénzjutalomban részesülnek – közölte az államtitkár.

A díjra a nyár elején meghirdetett nyilvános felhívás nyomán a három kategóriában összesen közel 800 jelölés érkezett. A díjak odaítéléséről az EMMI, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, az Oktatási Hivatal, MATEHETSZ és a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum delegáltjaiból álló zsűri döntött.

„Kiváló versenyfelkészítő” díjban 202 versenyfelkészítő pedagógus részesült, akik legalább öt tanéven át eredményes munkát végeztek nemzetközi, országos és regionális tanulmányi, szakmai, művészeti és sportversenyekre való felkészítésben.

„Kiváló tehetséggondozó” díjban részesült 170 tehetséggondozó, akik legalább öt tanéven keresztül kiemelkedő munkát végeztek olyan gyerekek és tanulók körében, akikhez hátrányos helyzetük, speciális nevelési igényük vagy fiatal koruk okán nem feltétlen kapcsolódik konkrét versenysiker, de fejlesztésük és támogatásuk meghatározza további tanulmányi életútjukat.

„Kiváló tehetségsegítő” díjat kapott 65 tehetségsegítő, akik legalább öt tanéven át végeztek áldozatos munkát tehetséggondozó műhelyek működtetésében, tehetséghálózat-fejlesztő munkában illetve egyéb tehetségsegítő szervezői feladatokban.

A Bonis Bona kitüntetést első ízben 2013. május 31-én vehette át 57 versenyfelkészítő pedagógus az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny díjkiosztóján. A tehetségek megtalálása, gondozása nemcsak a kiemelkedő képességű fiatalok és családjaik magánügye, hanem nemzeti ügy, a tehetség hasznosulása az egész országnak többletlehetőségeket teremt.

További információ: www.tehetseg.hu

(Köznevelésért Felelős Államtitkárság)

Menü

Navigáció