Megváltozott munkaképességű munkavállalók továbbképzése

Publikálva: 2013. június 12.

Magyarország kormánya a fogyatékossággal élők társadalmi beilleszkedése és nyílt munkaerő-piaci elhelyezkedése érdekében 5000 megváltozott munkaképességű munkavállaló felmérését és közel 3000 dolgozó képzését indította el az Új Széchenyi Terv keretében az év elején – mondta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján. Közlemény.

(A videó nagy felbontásban letölthető a sajtószobából.)

Fülöp Attila hozzátette: a következő egy esztendő folyamán a projektekre fordított 5 Mrd forintból a résztvevő három, állami tulajdonban levő foglalkoztató – az ERFO, a KÉZMŰ és a FŐKEFE – dolgozóinak továbbképzésére is sor kerül. A támogatásból Budapesten 49 700 000 Ft-ból, 70 fő képzése valósul meg 2014 végéig.

Nagy Péter, a sajtótájékoztató helyszínéül szolgáló KÉZMŰ Nonprofit Kft. projektvezetője hozzátette, hogy a projekt részeként egy nagyszabású szemléletformáló kommunikációs kampány indul az országos és helyi médiában a következő hónapokban, amelyben a megváltozott munkaképességűek munkájának értékességét hangsúlyozzák, illetve azt, hogy érdemes őket foglalkoztatni. A sajtótájékoztató helyszínén, a KÉZMÜ kispesti üzemében is világszínvonalú termékeket állítanak elő, például a 2012. évi olimpiai felvonuló ruhák, vagy a 2019-es és 2021-es vízilabda világbajnokság magyar pályázatának labdáit.

(Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság)

Menü

Navigáció