Még több lehetőség az ökológiai gazdálkodásban

Publikálva: 2013. április 12.

Magyarország eddig nem használta ki kellően az ökológiai gazdálkodásban rejlő lehetőségeit- mondta Tóth Katalin a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára Gödöllőn, egy szakmai konferencián. Közlemény.

Aláhúzta, az európai tendenciákkal ellentétben hazánkban nem nőtt megfelelő mértékben az ellenőrzött ökológiai gazdálkodás alá vont területek nagysága. Ez jelenleg mindössze a mezőgazdasági terület 2,5%-ára terjed ki- tette hozzá. Hangsúlyozta, ugyanakkor kedvezőek az ökológiai és egyéb adottságok, valamint egyre több az ökológiai gazdálkodást segítő technológiai módszer.

Leszögezte, Magyarország kedvező klímája, jó minőségű termőföldje, s a nagy hagyományokkal rendelkező növény- és állatfajtái lehetővé tennék, hogy mesterséges szerek nélkül is kiváló élelmiszereket állítsunk elő. Ez azt jelenti, hogy hazánk jelentős előnyökkel rendelkezik e gazdálkodási formában-hangsúlyozta Tóth Katalin.

Kiemelte, hogy a biotermékek fogyasztása az ehhez kapcsolódó ismeretek révén is javíthat a magyar népesség általános egészségi állapotán, emellett pedig környezeti hatásai is kedvezőek.

Megemlítette, hogy kutatási eredmények szerint a magyar fogyasztók még mindig elsősorban egészségügyi okokból, az egészséges életmód jegyében vásárolnak ökológiai termékeket. Hozzátette, sokan talán nem is tudják, hogy választásukkal hozzájárulnak a környezeti értékek megőrzéséhez is.

Tóth Katalin ismertette a minisztérium által tervezett lépéseket. Ezek közül a legfontosabb az ökológiai gazdálkodás fejlesztését célzó akcióterv megalkotása, amely a 2014-2020 közötti időszak teendőit fogalmazza meg. A szaktárca egy közel 200m²-es ÖKO-sziget létrehozását tervezi a szeptemberi Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari kiállításon. Emellett magyarország több nemzetközi kiállításon és vásáron – a 2014-es nürnbergi Biofach, illetve 2013 őszén a łodzi Natura Food kiállítás –, is meg kíván jelenni a hazai minőségi biotermékekkel.

(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)

Menü

Navigáció